Bár továbbra is az él a köztudatban, hogy Magyarország startup központja kizárólag Budapest, egyre több vidéki nagyváros kíván versenybe szállni a címért. Korábban Debrecen ambícióiról írtunk, és úgy tűnik Pécs is beáll az erős startup kultúrát kiépíteni kívánó városok sorába. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Információtechnológiai Bizottsága tervei között ugyanis szerepet kapott egy helyi ICT fejlesztő központ létrehozása, illetve ehhez kapcsolódóan vizsgálja az IT szakmák népszerűsítésének lehetőségeit is. A startup ökoszisztémák kialakulásának természetesen nem előfeltétele a fővárosi jelenlét, egy-egy régiós, gazdasági központ is prosperáló üzleti életet generálhat, gondoljunk akár Mariborra, Düsseldorfra, Krakkóra vagy akár Graz-ra. Bár Magyarország erősen főváros-központú, de a vidéki egyetemi központok mellett vagy éppen segítségükkel máshol is ígéretes kezdeményezéseket találunk. Debrecen már elindult egy ígéretes úton, és Pécs is ebbe a sorba kíván beállni, az IT szektorhoz kapcsolódó szakmákat népszerűsítő programmal. Noha egy program nem vonzza majd kezdő vállalkozások százait, de minden egyes programmal, kezdeményezéssel közelebb kerül egy város a kritikus tömeg eléréséhez, a vállalkozói kedv növeléséhez. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Információtechnológiai Bizottsága már korábban célként tűzte ki a helyi IT vállalkozások közti szorosabb együttműködés kialakítását. Többek között ennek megvalósítását szolgálná az újonnan kialakítandó infokommunikációs technológiai központ. Az elképzelés elsősorban olyan célkitűzéseket tartalmaz, amelynek köszönhetően Pécs regionális startup központtá válhatna. Amellett, hogy a fejlesztési központ a már működő IT vállalkozások gyűjtőhelyeként működne, teret adna a regionális induló technológiai vállalkozásoknak is. A koncepciót kialakító bizottság a városban működő, nagy múltú Pécsi Tudományegyetem kihelyezett képzéseinek is helyszínt kívánnak biztosítani. Egy ilyen központ számos előnnyel jár a megye ambíciókkal teli vállalkozásai számára, amelyek így fejlődésük, növekedésük révén pozitív hatást fejtenek ki az egész régió versenyképességére, gazdaságára. A központ keretein belül működő vállalkozások a folyamatos tapasztalatcserének, partneri együttműködéseknek, kapcsolati hálójuk bővítésének köszönhetően izgalmas, innovatív fejlesztések indulhatnak be, amelyek a későbbiekben akár a régió vagy az ország határait is átléphetik. Ezen túl az IT vállalkozások által fejlesztett megoldások nagymértékben segíthetik a hazai ipari vállalkozások hatékonyságának növelését is, amely az Ipar 4.0 egyik legfontosabb célkitűzése. A létrehozni kívánt központ további fontos várható előnye, hogy hozzájárul az IT szektorban tevékenykedő fiatalok megtartásához és bevonzásához. Ehhez kapcsolódóan a Bizottság egy olyan programot is kidolgozott, amelynek célja többek között az IT szakma előnyeinek, hátrányainak, jelenének, jövőjének, sokszínűségének, továbbá a megye IT területen tevékenykedő vállalkozásainak mint lehetséges későbbi munkahelyeknek a bemutatása a fiatal generációk számára. Az első, „IT és TI – az informatika mindent visz” oktatóprogram már le is zajlott, a tervek szerint pedig további szakmai és gyakorlati előadássorozatokkal és programozói versenyekkel kívánják aktivizálni az érdeklődő fiatalokat. [post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter] A Bizottság programjai mellett a helyi startup ökoszisztéma fejlődését segítheti elő, hogy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal hét további konvergencia régióbeli város mellett Pécsen is támogatta inkubátorprogram létrehozását. Az itt létrejövő inkubátorok innovatív ötletek alapján lehetőséget biztosítanak kezdő vállalkozások (startupok, spinoffok) részére projektjeik részletes kidolgozásához, megvalósításához, vállalkozássá fejlődéséhez. A program lényeges eleme, hogy az induló, innovációra alapozott vállalkozások magas befektetői kockázatát az állam megosztja a startupok fejlesztésére szakosodott inkubátorok tulajdonosaival. A feltőkésített Széchenyi Tőkebefektetési Alap befektetési időszaka folytatódik, így tőkeforrásai ismét elérhetőek valamennyi régióban. Pécset említve pedig mindig eszünkbe jut egyik legsikeresebb, immár exitált befektetésünk, a Matro.