med_scop_szuroallomasSzámos megbetegedést tárt már fel a Magyarországon és a Kárpát-medencében is egyedülálló fejlesztésű szűrőbusz, többek között daganatos betegségek, cukorbetegség, magas vérnyomás, köves megbetegedések, illetve kisebb elváltozások diagnosztizálásában volt kiemelkedő szerepe. A mobil szűrőállomást üzemeltető Med-Scop Hungary Kft. rendkívül pozitív visszajelzéseket kap komplex szolgáltatásáról, a szűrőprogramon résztvevők (kipróbálás után az ügyfelek) jelentős része visszatér a céghez. A beruházás jelentős egyösszegű tőkét igényelt, amelyet a tervezési szakaszban a pénzintézetek nem akartak megfinanszírozni, ezért fordult a cég kockázati tőkéhez.

2013-ban összesen 120 millió forint értékű kockázati tőkét fektetett be a Széchenyi Tőkealap a Med-Scop Hungary Kft.-be. A forrással a tervek szerint egy komplett diagnosztikai eszközparkkal rendelkező mobil szűrőállomás felszerelését és üzemeltetését, illetve egyedi egészségügyi szoftverek és technológia fejlesztését kívánták finanszírozni. 2014-ben meg is kezdte működését Magyarország első, komplex szűrőprogramok kivitelezésére alkalmas szűrőállomása.

A szűrőállomás segítségével már az első évben több ezer, magát egészségesnek tekintő ember szűrését végezték el többek között olyan kis falvakban és gyártelepeken, ahol korábban nem vagy nehezen lehetett volna megoldani a teljes körű vizsgálatokat, többek között a CT-vizsgálatokat. A szűrőállomásnak köszönhetően azonban sikerült elérni és megelőző intézkedéseket végezni azoknál a tünetmentes, de rizikócsoportba tartozó személyeknél, akik egyébként nem vesznek részt hasonló szűréseken.

A fejlesztés két év alatt olyan pozitív eredményeket ért el, hogy a cég nem is látta szükségesnek lehívni az SZTA-tól az eredeti megállapodás szerinti második ütemű befektetést. Helyette maga vásárolta ki az Alap üzletrészét, hogy saját lábán folytassa az üzleti terv megvalósítását. Míg az anyacég által az egyedi fejlesztés üzemeltetésének kiszervezésére létrehozott Med-Scop Hungary Kft. induló vállalkozásként a pénzintézeteknél nem számított tőkeerősnek, addig a Széchenyi Tőkealap befektetése pozitív hatással volt a cég besorolására, értékelésére, így a két éves befektetési időszak után a cég már sokkal könnyebben tud választani a piacon elérhető további finanszírozási források közül.

A cég szerint a tőkebefektetésnek, illetve a stabil növekedésnek köszönhetően egyre elérhetőbbé vált a szolgáltatás országos kiterjesztése, a szolgáltatás felmerülő igények szerinti további fejlesztése, illetve az árbevétel további növelése. A cég a partneri együttműködést sikerként könyvelte el, amelynek köszönhetően az üzleti tervet az eredeti elképzelések szerint, és kellő rugalmassággal tudták megvalósítani.

Mit érdemes tudni Magyarország egyetlen mobil CT-szűrőállomásáról?

Med_Scop_szurobuszAz egyedülálló szűrőállomás az ország egyetlen mobil formában működő Siemens Somatom Emotion típusú CT-berendezés mellett számos, bérbe vehető orvostechnikai eszközzel van felszerelve. Az eszköztárban található többek között Color-doppler ultrahang, 12 elvezetéses EKG, non-contact szemnyomás-mérő, audiométer, spirométer, pulseoximéter, vércukor- és koleszterinszint-mérő, szemtükör, vérnyomásmérő és BMI kalkulátor, amelyek segítségével a cég komplex szűrőprogramokat tud kivitelezni.

Mivel a vizsgálatokat tervezetten, előre egyeztetett helyen és időben végzik, a szűrések mind a munkavállalók, mind a cégek számára időkímélő és költséghatékony megoldást nyújtanak. A komplex szűrővizsgálat alapos és személyre szabott, az egyedi specifikációk figyelembevételével kerül kialakításra. A kiadott összefoglaló leletben a szakemberek szükség esetén további vizsgálatokra és gyógykezelésre is javaslatot tesznek, amelyet a résztvevő névre szólóan kap meg.

A szűrőbusz üzembe helyezése óta a cég számos szakmai sikert könyvelhetett el. Komoly eredményeket ért el a regionális egészségfejlesztési intézetekkel való együttműködésben. Az egészségfejlesztési programokhoz kapcsolódóan az ország több tucatnyi pontján, köztük több hátrányos helyzetű kistelepülésen is jelentős mennyiségű szűrést végzett el. Emellett a foglalkozás-egészségügyi és a cafeteria-rendszer keretében számos dolgozói szűrést szervezett az egészségtudatos munkáltatókkal együtt, emellett a lakosság számára is folyamatosan közvetlen szűrési lehetőségeket kínál.

[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]