Széchenyi Tőkealap - magyar innováció vénaszkennerNapjainkban folyamatosan nő a biztonság és az olyan személyazonosításra alkalmas legjobb technológiák iránti igény, amelyek a megfelelő adatvédelem mellett tudják védeni a személyek, vállalatok értékeit. A világszinten is innovatív és egyedülálló módon végtelen számú személy azonosítására alkalmas magyar termék, a biometrikus, tenyérvéna-alapú rendszer „barátságosabb”, mint az ujjlenyomat-vizsgálat, pontosabb, mint a kézfelismerés, míg a retinaszkennelésnél kevésbé költséges, és tömeges használata is biztonságos. Az Agorix Kft. számára erre a technológiára kifejlesztett, rendkívül versenyképes megoldások nemzetközi piacra lépését és jövőbeli sikerét a Széchenyi Tőkealap 150 millió forint összegű tőkeemeléssel támogatja.

A technológia egyszerűen alkalmazható a bankszektorban, az egészségügyben, valamint az idegenrendészet területén adat- és vagyonvédelmi célra, de bármilyen területen alkalmazható – például készpénzfelvételnél, adattárakhoz való hozzáférésnél vagy személyes adataink felhasználásának engedélyezésekor, ügyfélazonosításnál –, ahol kiemelten fontos a a visszaélések megelőzése. A befektetés a Széchenyi Tőkealap új konstrukciói által kínált, egyedi uniós engedéllyel elindított lehetőségek keretében, privát társbefektetővel közösen történik.

A vénaszenzor korunk legfejlettebb technológiája a személyazonosítás terén, mivel érintésmentesen működik, titkos adatgyűjtésre nem alkalmas, hiszen belső, nem ellopható ismérvet használ a működése során, és az egyik legfejlettebb algoritmussal dolgozik. 5 millió ponton azonosítja be az adott testrész vénatérképét 1 másodpercen belül, a lehető legnagyobb pontossággal. Időjárási- és fényviszonyoktól függetlenül működik. Ez a technológia a ma ismert legbiztonságosabb azonosító rendszer, hiszen nem lehet ellopni vagy elveszíteni; az érintésmentes használat miatt nem hagy nyomot, képkészítés helyett titkosított, a felvett adatokat az azonosítást követően azonnal törlődő csomagban helyezi el.

A vénaszenzor korunk legfejlettebb technológiája a személyazonosítás terén, mivel érintésmentesen működik, titkos adatgyűjtésre nem alkalmas, hiszen belső, nem ellopható ismérvet használ a működése során, és az egyik legfejlettebb algoritmussal dolgozik. 5 millió ponton azonosítja be az adott testrész vénatérképét 1 másodpercen belül, a lehető legnagyobb pontossággal. Időjárási- és fényviszonyoktól függetlenül működik. Ez a technológia a ma ismert legbiztonságosabb azonosító rendszer, hiszen nem lehet ellopni vagy elveszíteni; az érintésmentes használat miatt nem hagy nyomot, képkészítés helyett titkosított, a felvett adatokat az azonosítást követően azonnal törlődő csomagban helyezi el. A megoldás alkalmazható, például, a pénzautomatáknál személyazonosság-hitelesítésre, belső azonosító rendszerekben, gépjármű-indításgátlóknál, emellett az egészségügyben kizárhatja például a fiktív kezeléseket, műtéteket, vagy a hamis gyógyszerkiírásokat. Az idegenrendészet területén másodlagos azonosító lépcsőként építhető be az útlevél vagy a személyigazolvány mellé, kiszűrhetőek a hamis személyi azonossággal élők, vagy a hamis útlevéllel beutazni kívánók. A megoldás további felhasználására az ügyfél-azonosítás és beléptetés területén a jövőben számos további lehetőség nyitva áll.

Az AGORIX Kft. 1999-ben alakult. Tevékenységének a középpontjában a BioSec Group Kft. által kidolgozott, vénaszenzor-alapú biztonsági, illetve személy- és adatvédelmi megoldások hazai és nemzetközi értékesítése, illetve speciális – például autóipari és pénzügyi – iparági fejlesztései állnak. A Fujitsu vénaszenzorára alapuló tömeges, elvileg végtelen számú személy azonosítására alkalmas megoldását, amely a világon egyedülálló, az Agorix kft. 50%-os tulajdonában lévő Biosec Kft. fejlesztette ki; a fejlesztések eredményeinek és forráskódjainak tulajdonosa az AGORIX Kft. A hazai innováció alkalmazásával eddig is számos hazai projekt valósult meg, illetve van folyamatban. A Nemzeti Innovációs Hivatal vénaszenzor-alapú beléptető rendszere jelenleg is üzemel.

A befektetés Széchenyi Tőkealap új konstrukciói által kínált, az Európai Unió által jóváhagyott egyedi lehetőség keretében, privát befektetővel közösen történik. Ez a forma az úgynevezett „10-20-70” konstrukció, amelyben – ebben az esetben – a Széchenyi Tőkealap (SZTA) 150 millió forintot, a privát befektetőtárs mintegy 21,5 millió forintot, míg maga a tenyérvéna-szkennert fejlesztő kisvállalkozás eredménytartalékából 43 millió forintot fektet be, hogy a nemzetközi piacot megcélzó növekedési terveihez szükséges forrásokat előteremtse. A privát befektetőtárs ezzel 5,06 százalékos részesedést szerez, az SZTA pedig 35,34 százalékot, amelynek kivásárlására 2017. december 31-ig kerül sor.