IncreaseA magyar tőkepiacon befektetések terén kiemelkedően aktívnak számító Széchenyi Tőkebefektetési Alap megvizsgálta az immáron 90 fősre duzzadt portfóliójába tartozó cégek 2015-ös eredményeit, amelyek még a 2014-es számokat is túlszárnyalták. Bár a befektetések jelentős része az elmúlt két évben realizálódott, így az általában 3-5 évet felölelő befektetési időszak hosszabb és sokatmondóbb része még hátravan, már az eddigi eredmények is rendkívül pozitív képet festenek az SZTA magyar piacon egyedülálló tőkeprogramjáról.

Rendkívül pozitív eredmény, hogy a cégportfólióba tartozó cégek 68 százaléka növelni tudta árbevételét 2015-ben, ami még a 2014-es és a 2013-as eredményekhez képest is jelentős erősödést jelent. A javuló tendencia azt mutatja, hogy egyre több cég jut el a befektetési időszak azon fázisába, ahol már érezhető a befektetett tőke megfelelő felhasználásának, illetve a tulajdonostárs szakmai támogatásának árbevételre gyakorolt pozitív hatása. Az SZTA befektetései 2015 végén több mint 16 milliárd forint árbevételt realizáltak, öt társaság a milliárdos küszöböt is átlépte.

Az SZTA portfóliócégeinél az árbevétel-növekedés mértékéhez hasonló tendencia tapasztalható az eredményesség terén is, tíz társaságból már 4 eredményessége javult 2015-ben, ami a 2014-es adatokhoz képest további erősödést jelent.

Az eredményesség hosszú távú javulása jellemzően a befektetési időszak egy következő fázisában indul el, amikor a befektetett tőke többnyire már fedezte a vállalkozás növekedési pályáját elindító, szükségszerű kiadásokat, az ennek eredményeként megvalósuló fejlesztés, kapacitás- vagy piacbővítés révén pedig a szükséges kiadások jellemző csökkenése mellett az árbevétel-növekedés is kedvezőbb pénzügyi eredményt hoz. Ezt bizonyítja, hogy ha csak a 2015 előtti befektetéseket vesszük figyelembe, az eredménynövekedés aránya még kedvezőbb.

[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]

A Széchenyi Tőkealap befektetési stratégiájában az eredményesség hosszú távú növelése mellett kiemelt szempont a befektetések foglalkoztatás bővítésére és a munkahelymegtartásra gyakorolt hatása is. 2015-ben az Alap vállalkozásainak több mint kétharmada növelni tudta foglalkoztatottjainak körét, ami az előző évekhez képest további számottevő növekedést jelent. A cégek további közel 17 százaléka megőrizte közvetlen munkavállalóinak létszámát. 2015 végén a jelenlegi portfóliótársaságok összesen közel 1000 főt foglalkoztattak, a jövőben pedig a társaságok folyamatosan kívánják bővíteni létszámukat.

A befektetések átlagos értéke 126 millió forint, amelyhez a legtöbb esetben privát tőke is társul, összesen az SZTA által kihelyezett tőkeforrás több mint 30 százaléka értékében.