Széchenyi Tőkealap - Új kihívások a pályázati tanácsadókkal szembenAz elmúlt évek során a Széchenyi Tőkealapnál mindannyian „végignéztük” a pályázatírói szakma teljes átalakulását, a hőskor pályázati kérdőívkitöltőjéől a ma egyre gyakoribbá váló átfogó vállalkozásfinanszírozási szakértőig. A szakma tehát kiforrott, a léc igen magasra került; a legtöbb vállalkozás azonban még most sem tudja, mit várhat, mit várjon pályázatírási tanácsadójától. A válasz röviden: a vállalkozás következő szintre emelésének szinte már holisztikus, a teljes egészre odafigyelő gondozását. Mai bejegyzésünkben és kétperces filmünkben elmondjuk, hogyan.

Bizonyára sokan emlékeznek arra az időszakra, amikor a hazai újságokban és weboldalakon az egyik leggyakrabban hirdetett szó a „pályázatíró” volt. Az EU-csatlakozás idején ebben a vadonatúj szakmában először hiány volt, majd szinte mindenki ezzel akart foglalkozni, hiszen jól tanulható és stabil munkát biztosító tevékenység volt – mindenhol kellett valaki, aki eligazodott a támogatások és feltételrendszereik adathalmazában. Az adatok kutatása később egyszerűsödött, , az elektronikus kitöltőprogramok gyorsították a folyamatot, így sok cégnél „házon belülre” emelték ezt a feladatkört. Ezt a megközelítést azonban hamar túlhaladta a kor, főként az elhúzódó pályázati finanszírozási időszakok sajátos kihívásai miatt, amelyekre csak a legnagyobb tudású, legtapasztaltabb pályázati tanácsadók tudtak megfelelő válaszokat adni.

Ezek közül az első akadály volt a pályázati kiírások pontos értelmezése. Könnyen belátható, hogy nem hatékony minden cégnek a saját kárán megtanulni, mit hogyan kell értelmezni egy kiírásban, és miként lehet túllendülni a néha ellentmondásos megfogalmazásokon, ráadásul fontos belső kapacitások lekötésével. Ráadásul, a legjobb szándék mellett is adódhat olyan hiba, amivel a cégek puszta tapasztalatlanságból is eleshetnek százmilliós forrásoktól. Emiatt minden kis- és középvállalkozásnak azt ajánljuk, hogy ha teheti, vegye igénybe profi tanácsadó segítségét.

A pályázatírók közötti versenyben a kényelmi szolgáltatások egyre többet érnek: a pályázathoz benyújtandó iratok, igazolások, nyilatkozatok összeállítása komoly teher, ami levehető a pályázó cég válláról. De ezek még mindig csak a formaságok. Szinte minden pályázó vállalkozásra rendkívül komoly – néha pedig szinte megoldhatatlan – feladatot ró a tervezett fejlesztési projektek előkészítése, megvalósítása és végső lezárása során a teljes vállalkozás finanszírozása.

Sokszor előfordult, hogy a pályázók, például az elnyert vissza nem térítendő támogatásokhoz sokkal később jutottak csak hozzá, miközben előzetesen finanszírozniuk kellett minden kapcsolódó költséget, és magát a megvalósított beruházást is. Ennek megoldását természetszerűen az adott helyzetet legjobban ismerő féltől, azaz a pályázati tanácsadótól várja el a pályázó vállalkozás, és a cash-flow hullámvölgy kialakulásáért sokszor okolják is a tanácsadót, mert nem hívta fel a figyelmüket időben ennek veszélyére. Pedig a jól felkészült tanácsadó ennél még többet is tehet: már előzetesen egy sor lehetséges megoldást kínálhat az önrész előteremtésére, az átmeneti finanszírozásra, vagy a késedelem áthidalására.

A Széchenyi Tőkealaphoz gyakran nem is maguk a vállalatok, hanem azok pályázati tanácsadói fordulnak az uniós tőkebevonási lehetőségek megismerése érdekében, hiszen ezek révén adott esetben újabb forrást lehet szerezni egy komolyabb beruházási pályázat idejére. Enélkül a pályázat megvalósítása során más helyről kellene forrást elvonni. Tőkével viszont van mód a növekedés fenntartására, a foglalkoztatottság növelésére is.

A pályázati tanácsadók ilyen kompetenciájának szükségét növeli az is, hogy a 2007 és 2013 közötti operatív programok második szakaszában az önrész jelentősége némiképpen nőtt. Úgy látjuk, nem is annyira a megfelelő pályázat felkutatása, és azon az elindulás az igazi feladat, hanem az, hogy ezt a vállalat úgy hajtsuk végre, hogy az összhangban legyen eredeti céljaival, ne zavarja meg mindennapi működését, és ne hozza kiélezett helyzetbe a cég finanszírozását sem. Amelyik pályázati tanácsadó ebben segíteni tud, az hosszú távon számíthat ügyfelei bizalmára.

Tekintse meg a bejegyzéshez kapcsolódó kisfilmünket: