2016-09-15 - Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. - SZTA hírei

Ez az alkalmazás csökkentette a standoknál kígyózó sorokat a Szigeten

minibizz_szigetA legnagyobb érdeklődésre számot tartó hazai fesztivál, a Sziget idén 22 százalékos forgalom-növekedést könyvelhetett el, ami többek között a technikai újításoknak is köszönhető. Ezek között kiemelkedik egy magyar fejlesztésű számítógépes rendszer, a Minibizz, amely mind a fesztiválozók, mind az őket kiszolgáló vendéglátósok számára több előnnyel is szolgált az ital- és ételrendelésnél.

Ahogy arról már az SZTA portfóliócégeinek júliusi sikereit bemutató bejegyzésünkben írtunk, az Xoft Kft. által fejlesztett szoftver több hazai fesztiválon is idén mutatkozott be először. Az alkalmazása a legnagyobb érdeklődésre számot tartó eseményeken javította a kiszolgálás hatékonyságát és gyorsaságát, a fesztiválozók a Sziget Fesztivál mellett többek között a Volton, a Balaton Soundon, a B.my.Lake-en, a Strandon és a SZIN Fesztiválon is találkozhattak az értékesítést támogató programmal.

A díjnyertes Minibizznek köszönhetően a fesztiválozók egy kijelzőn keresztül egyszerűen nyomon követhették rendelésüket, és a vásárlás folyamatának utolsó szakaszában az előre beállított százalékos lehetőségek közül választva lehet meghatározni a borravaló mértékét. A rendszernek köszönhetően nincs szükség készpénzre, egyszerűen a bankkártya vagy egyéb elektronikus fizetési eszköz, például a Szigeten használt Festipay kártya terminálhoz való érintésével lehet egyszerűen fizetni.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

mellett, hogy követhetőbbé és átláthatóbbá válik a fizetés menete, a rendszer a rendelést is jelentős mértékben felgyorsítja, ezáltal pedig kevesebb időt kell sorban állással tölteni. Az idei Sziget Fesztiválon összesen 500 terminál állt rendelkezésre, de a pozitív tapasztalatoknak és visszajelzéseknek köszönhetően ezt a szám a következő évre 1200-ra szeretnék növelni a szervezők. A vendéglátóipari egységek ugyanis a sorban állási idő rövidülése miatt a forgalom növekedésével számolhatnak, illetve a rendszeren keresztül pontos forgalmi és fogyási adatokat is nyomon követhetnek, amelyekből fontos statisztikákat szűrhetnek le és használhatnak fel a későbbiekben.

A rendszerben további lehetőségek rejlenek, a fesztiválidőszakon kívül is gond nélkül alkalmazható bármilyen vendéglátóipari egységben. Jó hír az érdeklődőknek, hogy a fesztiválokon dolgozók visszajelzései alapján a szoftver használatát nagyon könnyű elsajátítani. Biztosítani tudja továbbá a különböző elektronikus rendszerek közötti átjárást, összekapcsolja a franchise-okat és lehetővé teszi a központi irányítást és ellenőrzést, emellett segít a különböző kampányok, pontgyűjtő akciók, hűségprogramok levezénylésében, valamint a célzott hirdetések létrehozásában is. Az üzletek kezelhetik készletüket, pénzforgalmukat, számlázhatnak és a riportokat és jelentéseket is ezen keresztül tudják nyomon követni.

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap 90 millió forintos tőkebefektetéséről ebben a bejegyzésben írtunk, a díjnyertes Minibizzről pedig itt lehet még többet olvasni.