mobilengine-2016-01-26Napjainkban a felhőalapú fejlesztések a távközlés és az információ-technológia egyik kiemelt közös pontját jelentik, miközben a vállalatoknak kínált szolgáltatásokban a két iparág egyre erősebb integrációját ösztönzik. Ezen a területen tevékenykedik a miskolci Mobile Engine információ-technológiai cég, melynek már ma öt országban vannak ügyfelei, Londonban és Isztambulban nyitott saját kereskedelmi irodát. Azzal, hogy termékét hat mobilszolgáltató értékesíti, a cég több mint ezer ügyfél költségmegtakarítását támogatja. Az a tény, hogy a cég MobilEngine alkalmazása 2012-ben elnyerte az Eurocloud első díját a legjobb felhőalapú szolgáltatás kategóriában, szintén komoly potenciált jelez a cég nemzetközi növekedése szempontjából.

A befektetési döntésben fontos szerepe volt annak, hogy a társaság versenyképes terméket, felkészült menedzsmentet, a piaci viszonyokat és trendeket figyelembe vevő reális üzleti tervet tudott felmutatni, és rendelkezik azzal a tudással és szándékkal, hogy termékét a magyar piac után további európai piacokon is sikeresen értékesítse. A Mobile Engine-hez hasonlóan, a nemzetközi piacra való kilépés számos hazai kisvállalkozás számára jelenthetne kitörési lehetőséget, illetve a munkaerő és az eredményesség bővítését; és amennyiben a menedzsment és a tulajdonosi kör is felkészült erre, forrást is találhatnak céljaik eléréséhez. Ehhez persze ambíció is kell, amit a tőke sem tud pótolni.

Ugyanígy fontos szempont volt az, hogy a cég megoldása több, mint egyedi szoftverfejlesztés. Ez egy valódi termék, egy mobiltelefon alapú vállalati szoftverrendszer, amely az irodán kívül dolgozó munkaerő hatékony irányítására kínál megoldást számos iparágban. Az adatgyűjtést és adatfeldolgozást, a munkafolyamatok irányítását a MobilEngine alkalmazás okostelefonokon keresztül képes megoldani olyan munkafolyamatokban, ahol a dolgozók ismétlődő, standardizálható munkát végeznek. Ilyen például az értékesítés, a szállítmányozás, a karbantartás, vagy a vagyonvédelem területe. Mindez a felhasználó cégek munkafolyamataira szabható, miközben az ügyfelek oldalán nem igényel fejlesztést, karbantartást, frissítést. Szükség van azonban operátori háttértevékenységre, ezt pedig a cég miskolci szakemberei biztosítják innen, Magyarországról. A nemzetközi színtéren versenyképes szaktudás tehát, amit a hazai cég a termékbe épített, nem egyszeri befektetés volt, ami a termékfejlesztés négy éves időszakára szólt, hanem olyan érték, amit megőrizhet, és a Széchenyi Tőkealap befektetése révén a jövőben tovább erősíthet.

A cég komoly ügyfélportfólióval büszkélkedhet: nagyvállalati ügyfelei között tudhatja többek közt az OTP, a Siemens, a Henkel, a Telenor vagy a G4S vállalatokat. Sikeresen megállapodott a Waberer’s International Zrt.-vel is, amelynek több mint kétezer sofőrje a Mobilengine terméket használja mindennapi munkája során. A cég viszonteladói partnerei nagy hazai mobilszolgáltatók, de stratégiai partnerei között találhatunk európai nemzetközi és helyi mobilszolgáltatót is. Ezen túl, már az első jelentős nemzetközi ügyfelekkel is szerződést kötött Lengyelországban, Törökországban, és Marokkóban.

[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]

Főként e partnerségek működtetéséhez, illetve újak elindításához volt szüksége további tőkére, valamint azért, hogy a növekvő ügyfélállományhoz mindig a megfelelő belső erőforrásokat rendelhesse. A Széchenyi Tőkealap első lépésben 58 millió forintos tőkeemeléssel, későbbi fejlesztési stádiumokban pedig további 58 millió forinttal segíti a miskolci Mobile Engine nemzetközi terjeszkedését.

Nemcsak piaci, de befektetői szempontból is külön erősségnek számít, hogy a Mobile Engine eddigi ügyféltapasztalatai szerint minél nagyobbak a földrajzi távolságok, és minél szélesebb körű a termékét használó vállalatok saját ügyfél- vagy munkatársi állománya, annál nagyobb költséghatékonyságot és megtakarítást jelent a szolgáltatás bevezetése. Ez pedig olyan előny, amely a céget világszerte alkalmassá teszi nagy méretű nemzeti, valamint nemzetközi piacok kiszolgálására.