AxioArt2015 végén 100 millió forint értékű kockázati tőkét vont be a Széchenyi Tőkealaptól az Axioart.com műkereskedelmi gyűjtőportált üzemeltető Axioart Kft. A finanszírozási forrásnak köszönhetően a cég fél év alatt számos fejlesztésen, újításon esett túl, és május közepétől új funkciót kínál az itthon is egyre nagyobb érdeklődést generáló online műkereskedelmi piac szereplői számára.

A vállalkozás vezetői a közvetlen a céghez beérkező ügyféligények mellett a nemzetközi trendeket is figyelembe vették üzleti stratégiájuk megújításánál. Az online műtárgy-kereskedelem a tengerentúlon az utóbbi években ugrásszerűen nőtt, a globális e-kereskedelem legbefolyásosabb vállalatai, úgymint az eBay vagy az Amazon is egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek üzleti terveikben a szektorra. Így pedig nem meglepő, hogy a tőkebefektetők ezen a piacon is megjelentek.

Magyarországon a piacvezető Axioartnak köszönhetően kaphat új lendületet az online műtárgykereskedés, A cég felmérve a hazai piacon tapasztalható igényt létrehozott egy digitális piacteret, ahol a felhasználók ezentúl a hazai aukciósházak árveréseinek nyomon követése, illetve a kiterjedt műtárgy-adatbázis böngészése mellett már maguk is értékesíthetik az eladásra szánt műalkotásokat.

A tizenöt év alatt feltöltött katalógusokból mára egy egyedülálló, több mint két és fél millió műtárgyat tartalmazó, kereshető adatbázis állt össze az axioart.com-on. Ennek kapcsán új fejlesztés, hogy a regisztrált felhasználók saját keresőszavakat is megadhatnak, amelyek felbukkanása esetén értesítést kapnak, így akár azonnal értesülhetnek az őket érdeklő műtárgyak árveréséről.

A további újítások része, hogy fókuszba kerülnek kiemelt ajánlójegyzékek, valamint az online aukciók, amelyeknek köszönhetően a felhasználók számára egyszerűbbé és otthonról is követhetővé és menedzselhetővé válik, ráadásul a rendszer arra is tud kényelmes megoldást kínálni, ha a licitáló személy épp nem tudja követni az élő árveréseket. Az első online árverések rendkívül sikeresek voltak, a vártnál jelentősen nagyobb forgalmat és magasabb leütési árakat értek el.

[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]

Bár a társaság fő profilja az internetes közvetítés, saját tematikus árverések is szerepelnek terveik között, többek között például egy őszi borárverés is. Emellett a cég ősztől különböző, fontosabb árverésekre is kitelepül és közvetíti őket, még közelebb hozva az aukciósházak szolgáltatását a célközönségükhöz. A honlapon a galériák, antikváriumok, aukciósházak árveréseit már 95 százalékban lefedik, így a következőkben elsősorban a forgalmat, a vételi megbízások számát és az eladásokat kívánják növelni.

Bár a tőkebefektetések jelentős részénél a tőkebevonás kézzel fogható eredményei az általában 3-5 éves befektetési időszak közepétől, kb. egy-két év után érvényesülnek, mivel az Axioart fő értékkínálatát nem egy általában több fejlesztési időt igénylő fizikai tárgy, hanem egyedülálló online felülete és adatbázisa jelenti, a felhasználók már a befektetést követő fél év után élvezni tudják a megújult, a korábbiakhoz képest egyszerűbben és kényelmesebben használható funkciókat.

A weboldalon elérhető funkciókról, illetve további információkról az Axioart oldalán lehet még többet olvasni.