Szechenyi_Tokealap-kezelo_Zrt_EU_forrasok_MagyarorszagonJelentős aktivitás tapasztalható a kockázati tőkebefektetések terén. A JEREMIE program 2009 októberében bejelentett indulása óta a program keretében támogatásban részesülő 8 alapkezelő idei év januárjáig összesen 73 kedvező célpontot talált. A legtöbb lezárt, összesen 16 befektetést a JEREMIE-től eltérő célcsoporttal rendelkező Széchenyi Tőkealap-kezelő (SZTA) hajtotta végre, így a nagyobb részben vagy teljesen állami forrásból működő alapok befektetéseinek száma hamarosan eléri a százat. A 2015. december 31-én záruló befektetési időszakra összesen 80-100 beszállást tervez az SZTA.

Nyugodtan kijelenthető, hogy felpörgött a kockázatitőke-iparág Magyarországon: a Napi Gazdaság gyűjtése szerint a főképp induló vállalkozásokat megcélzó JEREMIE tőkealapok már több mint 25,2 milliárd forintot fektettek 73 magyar kis- és középvállalkozásba 2013. január végéig; a még meg nem valósított befektetések további 7 milliárd forintot jelentenek. A statisztikák alapján a legnépszerűbb a gyors növekedéssel és magas hozammal kecsegtető informatikai, illetve biotechnológiai szektor, de a forrásokra elvileg bármilyen profilú vállalkozás sikerrel pályázhat.

Nem volt mindig ilyen mozgalmas a befektetési piac: 2010 előtt a cégek indulásához, korai fejlődéséhez és növekedéséhez biztosított klasszikus kockázati tőkebefektetések értéke és darabszáma meglehetősen alacsony volt. Ekkor azonban megjelent az európai uniós forrásból, a JEREMIE program részeként felálló nyolc új alap (hivatalos nevén Új Magyarország Kockázati Tőkeprogram), amelynek következtében jelentősen megnőtt a kisebb méretű (200-500 millió Ft) ügyletek száma.

A döntően az informatikai és a biotechnológiai szektorba irányuló 73 befektetés nagyjából egyenlő arányban oszlik meg a 8 tőkealap között, a legtöbbet, szám szerint 11-et, két társaság tudja felmutatni. A hagyományos iparágakban tevékenykedő vállalkozásokat kockázati tőkével segítő, állami tulajdonban lévő Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. már 16 lezárt befektetésnél tart (első befektetését éppen egy éve hajtotta végre), január végével pedig több mint 1 milliárd forintot helyezett ki hazai kis- és középvállalatokba az ország minden régiójában. A társaság a jövő év elejéig további húsz befektetés lezárását tervezi, így a 2011 közepén indult tevékenységét már körülbelül 35 tranzakció, és 4 milliárd forintnyi befektetés jellemzi majd.

Az SZTA a befektetési döntések tekintetében is igen aktív: befektetési bizottsága az elmúlt egy évben 30 befektetési ügyletet tárgyalt, a jövő év elejéig pedig további 35-40-et tervez.

Az alapkezelő az Európai Bizottság engedélyével új konstrukciókat vezethet be az idén, ezáltal 2013-ban pedig további 3 milliárd forint kihelyezésével számol. Az SZTA hagyományos iparágakban tevékenykedő, mérsékeltebb tőkeigénnyel rendelkező termelőcégeknek biztosít tőkét. Az SZTA tevékenységében a megcélzott iparágak mellett nagy különbség az is, hogy már működő, tehát a piacon már bizonyított vállalkozásokat segít tőke bevonásával, és fontos célnak tekinti, hogy a vállalkozások a tőkebefektető kiszállása után a korábbi tulajdonosi szerkezetben működjenek tovább. A hagyományos iparágakban múlttal rendelkezés azt is jelenti, hogy a jóval nagyobb kockázatot jelentő, induló cégekkel szemben a már legalább két éve gazdálkodó kis- és közepes vállalkozások adják a célcsoportot.