A tőkebefektető azért fektet be nagyobb összegeket vállalkozásokba, hogy a cég értékesebbé válását követően még magasabb összegért eladhassa tulajdonrészét. A befektetők eltérő időtartamra tervezik a beszállást: ahogy korábban már beszéltünk róla, ez a futamidő a JEREMIE-programok esetében általában 3-6 év, hasonlóan más VC alapokhoz, míg az SZTA általában 5 éves időtávra tervez. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor az élet felülírja az elképzeléseket, és a befektető kilépése a tervezettnél korábban megy végbe.
Bemutatunk három olyan esetet, amelyekkel ugyanúgy számolni lehet, mint egy meghatározott időben eltervezett, sikeres exittel.
A menedzsment kivásárolja a befektető tulajdonrészét
A tulajdonosoknak gyakran nagyon határozott elképzelésük van arról, hogy milyen irányba szeretnék terelni vállalkozásukat (míg többen szorulnak némi befektetői tanácsadásra az előrelépéshez). Miután megegyeztek a befektetővel, és hozzájutottak a cégük növekedését elősegítő tőkéhez, az üzleti terv átlép a megvalósítási fázisba, innentől pedig már rajtuk, a cég működésén és a piacon múlik a siker. Mivel az üzleti terv megvalósulására több tényező is hatással van, az átlagosan tervezett 3-6 éves futamidő alatt számos változás bekövetkezhet.
A legjobb esetben a vállalkozás – a befektetésnek köszönhetően – a vártnál meredekebb növekedési görbét ír le, hogy akár néhány éven belül ki tudja vásárolni a befektetőt, és a továbbiakban már saját forrásból is tudja üzemeltetni a vállalkozást. Hasonlóan pozitív példa mindkét fél számára, ha az elért eredmény magasabb a vártnál, viszont a vállalatnak további tőkeforrásokra van szüksége. Az ilyenkor alkalmazott gyakorlat szerint a vállalat azért vásárolhatja meg a tulajdonrészt a befektetőtől, hogy más, nagyobb forrást biztosítani tudó magánbefektetőhöz vagy tőkealaphoz forduljon. Mindkét fél jól jár, hiszen a befektető a tervezettnél nagyobb összeghez jut hozzá, a cég pedig bizonyítani tudta, hogy a befektetett tőkéből viszonylag rövid időn belül hasznot tud termelni. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy az ilyen típusú kivásárlásnál a befektető általában a továbbértékesítésből is hozamot realizál.
Akkor is a kivásárlás mellett dönthet a menedzsment, ha a közös munka során kiderül, hogy más elképzelései vannak, mint a befektetőknek, vagy csalódott a partnerségben. Ilyenkor, ha a cég teheti, érdemes – a szerződésben foglalt pontoknak megfelelően – kezdeményezni az exitet, és a cég terveihez, céljaihoz megfelelő más befektetőt keresni.
Egy külső vásárló lecsap a befektető tulajdonrészére
A befektetők mindig vevők egy ígéretes befektetésre, ezért folyamatosan figyelik a piacot. Ha a látókörükbe kerül egy sikerre ítélt vállalkozás, nem haboznak felvenni vele a kapcsolatot, és egy mindkét fél számára előnyös ajánlatot tenni. A másik lehetőség, hogy maga a cég kezd el új befektetőt keresni, mivel nagyobb tőkére van szüksége, vagy az aktuális befektetővel kötött szerződésben bizonyos korlátozások szerepelnek, amelyeken kénytelenek, vagy szeretnének átlépni. Ebben az esetben nagyon fontos, hogy az alapítóknak milyen jogot hagyott a befektető: értékesítheti-e azonnal tulajdonrészét egy meghatározott árfolyam felett, mindenkire érvényes-e a tag along jog, és megakadályozhatja-e a befektető az alapítók önálló, vagy vele együtt történő exitjét. Ezeket a kérdéseket a term sheet aláírása előtt nagyon alaposan végig kell gondolni mind az alapító, mind a befektető oldaláról.
Az SZTA-nál egyszerű a helyzet: a menedzsment bármikor kivásárolhatja a befektetőt egy előre meghatározott árfolyamon, és az SZTA megadja a jogot arra, hogy egy, a hozamelvárásánál nem alacsonyabb kivásárlási ár esetén az alapítók vele együtt az egész céget értékesítsék.
[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]
A befektető kénytelen kilépni a vállalatból
Ha a befektető akar kiszállni a cégből, erre általában alapos indoka van, például a sikeres exit esélye minimálisra csökken, vagy a cégvezetés rosszhiszeműsége, szerződésszegése állhat a háttérben.
Ha a piaci körülmények megváltoznak, vagy a menedzsment rossz irányba vezeti a céget, és ennek következtében az üzleti terv egyre kevésbé megvalósítható, illetve nem mutatkozik arra esély, hogy meg lehet menteni a céget, a befektető minden lehetőséget megragad, hogy kiszállhasson a cégből. Az SZTA befektető jogairól és kötelezettségeiről itt írtunk bővebben: https://szta.hu/?p=1264.
Szerencsére ritka eset, hogy csak a befektetés után derül rá fény, de sajnos előfordul, hogy a cég tulajdonosa a befektető átverésével próbál tőkéhez jutni, például egyes fontos adatok, információk eltitkolásával, vagy a szerződésben foglaltak szándékos be nem tartásával. Ezzel azért sem érdemes próbálkozni, mert a csalás előbb-utóbb kiderül, másrészt pedig nagyobbat lehet vele bukni, mint azzal, ha a cég nem jut tőkéhez. A vállalatban tulajdont birtokló alapok esetén például akár az a lépés is bekövetkezhet, hogy a befektető eltávolítja az alapítókat a menedzsmentből, hogy új, megbízható cégvezetőkkel pótolja őket.
Éppen ezen esetek kiszűrésére élnek a befektetők a tőkét igénylő vállalatok előzetes jogi átvilágításával, amely biztosítja a befektetőt, hogy a partnerség tiszta lappal indul. Ezen minden egyes cégnek át kell esnie, és csak annak okozhat problémát, akinek van takargatnivalója.