euroA kockázati tőke hazai piaca az utóbbi években növekedésnek indult, már több, az Európai Unió által biztosított finanszírozási forrás is a magyar vállalkozások rendelkezésére áll, ráadásul a magánbefektetői aktivitás is erősödött az utóbbi időben. Egy-egy tőkebefektetésről a hírekben, szakmai blogokon is olvashatunk, elkönyvelve, hogy újabb vállalatnak adatott meg a lehetőség a fejlődésre. A legtöbb ilyen jellegű hír a Jeremie-programot, Magyarország legátfogóbb, induló cégekre összpontosító kockázatitőke-programját érinti. Csak az első program alatt nyolc tőkealap több mint 30 milliárd uniós közpénzt helyez ki. Azonban, ahogy arra a Figyelő július 3-án megjelent számának cikke is rámutat, közel sem tudunk minden befektetésről, gyakran még csak a cégek nevéről sem – pedig kellene.

A transzparencia mindig fontos kérdés az uniós források felhasználása kapcsán. Akár közúton, vonaton vagy gyalog járjuk az országot, találkozunk a jól ismert zöld logóval és a támogatások összegével. A Jeremie-program 70 százalékban európai uniós forrás (Gazdaságfejlesztési Operatív Programból támogatva), így jogos elvárás, hogy a befektetéseket a közvetítők közzétegyék. Természetesen rengeteg, a befektetés ütemezését és a megvalósítás részleteit érintő információ üzleti titoknak minősül, azonban a cégnév és a befektetés összege semmiképp sem. Ezen információk visszatartása rontja a tőkealapok hitelességét még akkor is, ha az ilyenkor felvetődött kérdéseknek semmilyen valós alapja sincs.

A Széchenyi Tőkealap éppen ezért a cégportfolió minden egyes újabb tagját bejelenti a befektetési összeggel együtt, amelyekről egyrészt a blogon, a „befektetési projektek” címke alatt, másrészt az sztateszt.7digits.net/befekteteseink oldalon, ahol nemcsak felsorolásszerűen, de térképen elhelyezve is megtekinthetők az SZTA ügyfelei. Ráadásul itt azt is jelezzük, hogy melyik régióban éppen mekkora összegű kihelyezés van döntés alatt.

A transzparencia szükségessége viszont csupán egyik oka annak, hogy a cégportfolió listáját közzétesszük. Az SZTA látókörébe kerülő, illetve a minket megkereső cégekkel közös cél, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk a partnerségből, és hogy a befektetés a lehető legjobban megtérüljön. Egy ilyen közös cél megvalósításához szükséges a kölcsönös bizalomra épülő kapcsolat, illetve az egymás iránti szakmai és emberi tisztelet is. Bár egy befektetés nyilvánvalóan üzleti érdekek egyeztetését kívánja meg, a hosszú távú siker eléréséhez a két fél összhangja is szükséges.

Ügyfeleink egytől egyig olyan vállalkozások, amelyek nem csupán üzleti átvilágításon estek át, de mint hozzáértő és eltökélt menedzsment is bizonyítottak. Mivel kivétel nélkül mindegyik befektetés az SZTA alapos és határozott döntése nyomán születik, ügyfeleink nevét büszkén tesszük közzé honlapunkon. Tehát itt nem csupán arról van szó, hogy közzétesszük a listát, mert ez az előírás, hanem arról is, hogy döntéseink megalapozottak, amelyekért felelősséget vállalunk. Az pedig külön előny, hogy a befektetést elnyerő konkrét cégek fejlődésének követéséből kisvállalkozások tízezrei meríthetnek ihletet, illetve vonhatnak le fontos tanulságokat.

A teljesített befektetéseink listája az alábbi linken érhető el: https://szta.hu/befekteteseink