Egy vállalat értékének meghatározása nem egyszerű feladat. Ezt támasztja alá a gyakorlatban alkalmazott sok-sok módszer is, amelyek a vállalkozás különböző aspektusait, tulajdonságait figyelembe véve határozzák meg annak értékét. Ennek célja egyrészt a befektető társaságok és magánbefektetők informálása és orientálása, másrészt a vállalatértékelés számviteli szempontból is nagy jelentőséggel bír. Bár számtalan módszer ismeretes, ezek többségét négy nagy kategóriába sorolhatjuk.
A vagyonérték koncepciója
Ezzel a módszerrel a vállalat értéke egy bizonyos időpontban meglévő vagyon (eszközök, illetve források) értéke alapján kerül meghatározásra. A vagyonérték módszerének számos előnye van. Lehetőséget ad a cégvagyon időbeli változásának ellenőrzésére, nyomon követésére, az eszközök és források ismerete naprakész információt ad a vállalat műszaki-technikai színvonaláról. Emellett a hitelintézetek számára egyértelművé teszi, hogy egy esetlegesen nem fizető vállalatnak mekkora értékű vagyon áll rendelkezésére biztosítékként.
A koncepcióhoz több módszer tartozik, attól függően, hogy az egyes vagyonelemeket milyen értéken veszik számításba. Egyik legkézenfekvőbb módszer a könyv szerinti érték meghatározása, amely szerint a vállalat értéke egyenlő a saját tőke könyv szerinti értékével. Bár egyszerűen, külön adatgyűjtés vagy becslés nélkül kiszámolható, a könyv szubjektív elemeinek (pl. bekerülési érték, amortizáció kiszámítása) köszönhetően az eszközök értéke esetenként eltérhet a valós piaci értéktől. Ezt hivatott kiküszöbölni a korrigált könyv szerinti értékelés, amely a tiszta könyv szerinti érték helyett az értékelés időpontjára vonatkozó piaci értéket veszi figyelembe.
Speciális esetben kerül előtérbe a vállalat likvidációs értékelése: a fizetésképtelenné vált vállalkozás felszámolásakor. Ebben az esetben a cég vagyontárgyait – gyakran egy alsó határáron – részegységenként értékesítik, így az értékelés nem csupán az egész vállalatra vetítve értelmezhető. Ebben a tekintetben ugyanezt lehet elmondani az újraelőállítási költség alapú értékelésről, amely szerint a vállalkozás értéke megegyezik egy másik, ugyanolyan adottságokkal rendelkező másik vállalat létrehozásához szükséges befektetési értékkel. A vállalat értéke tehát egyenlő a vállalat reprodukciójához szükséges beruházás értékével.
A vagyonérték koncepciója több esetben is (pl. hitelbiztosíték értékelése) tökéletesen alkalmas vállalatértékelésre, azonban a legnagyobb hátránya, hogy kizárólag az értékelés pillanatában kimutatható vagyonelemek értékére összpontosít, és figyelmen kívül hagyja a cég jövedelemtermelő képességét, a cégfejlődést és a külső hatások eredményeként bekövetkező értékváltozást is.
[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]
Osztalék- illetve piaci alapú értékelés
A kategória legelterjedtebb módszere a diszkontált osztalék-modell (DDM), amely a vállalat értékét a részvényesek jövőben elérhető osztalékának jelenértékeként határozza meg. A modell a befektető által egy évig birtokolt részvény értékét veszi alapul. Mivel az osztalék a cég egy évi profitjától függ, hosszú távú becslésekkel nem lehet azt meghatározni. A modell ezáltal azon a feltételezésen alapszik, hogy az osztalék összegét egy évre előre meg lehet becsülni, amely ezután egyenletes mértékben növekszik. A modell emellett azt is feltételezi, hogy a vállalat a jövőbeli növekedés érdekében nem forgatja vissza a profitot. Ha viszont egy bizonyos visszaforgatási összeggel számolunk, a modell alábecsüli a vállalat értékét.
Mint látható, a vállalatértékelési módszerek sokszínűségét már e két kategória is előrevetíti, a következő bejegyzésben bemutatott további két – köztük a Széchenyi Tőkealap által is alkalmazott – értékelési forma pedig még inkább alátámasztja a vállalatértékelés megközelítési lehetőségeinek széles tárházát. Tehát a téma iránt érdeklődőket és a vállalatértékelés előtt álló vállalkozó olvasóinkat várjuk vissza a következő bejegyzésre.