VelotrackTöbbéves hazai fejlesztést és a sorozatgyártás tavalyi elindítását követően végre Magyarországon is elérhetővé vált a kaposvári Hargamon Kft. egyedi fejlesztésű, elsősorban elektromos kerékpárba beépíthető nyomkövető, lopásmegelőző és sport tracker eszköze, a Velotrack. Az M2M technológiára épülő hasonló rendszerek már évek óta elterjedtek az autóiparban, a magyar vállalkozás pedig arra törekszik, hogy felhasználóbarát és hatékony megoldásával a kerékpárosok igényeit is kiszolgálja.

A fejlesztők előzetes felmérései alapján a kerékpárosok körében nagy szükség van egy olyan megoldásra, amely növeli a kerékpár-tulajdonosok biztonságérzetét és csökkenti a lopások számát. Egy tengerentúli felmérés arra mutatott rá, hogy az aktívan biciklizők felének lopták már el kerékpárját, addig csak 2,4 százalékuk tudta azt visszaszerezni. A magyarországi bejelentett esetekről készült statisztikák szerint évente 10-11 ezer biciklit tulajdonítanak el, az esetek száma, valamint a keletkezett kár mértéke folyamatosan növekszik.

A magyar fejlesztésű rendszer úgy lett kialakítva, hogy a tulajdonos a lehető legtöbb információhoz és adathoz hozzáférjen a kerékpárról. A kerékpárba beépített, M2M (machine-to-machine) technológiára épülő nyomkövető eszköz GPS-koordinátákat és egyéb telemetriai adatokat gyűjt a kerékpár helyzetéről és mozgásáról. Az okostelefonra, illetve webes felületre fejlesztett alkalmazás segítségével a bicikli aktuális helyzete, illetve a megtett útról készült statisztika bármikor lekérdezhető. Az applikáció segítségével a kerékpár virtuálisan is lezárható, amely ha megmozdul, a tulajdonos azonnal értesítést kap. A felhasználók adatait gyűjtve és elemezve a virtuális lakat arról is értesíti a tulajdonost, hogy mennyire biztonságos egy-egy környék, a közösségi statisztikák alapján az elmúlt időszak biciklilopásairól is információt nyújt.

A rendszernek nem ez az egyetlen funkciója, a GPS nyomkövetőnek és mozgásérzékelőnek köszönhetően kiváló sport tracker megoldás a hosszabb távot megtevő, közösen túrázó barátok és családok számára.

A Velotracket a Hargamon és a M2M technológiát biztosító Vodafone még 2014 őszén jelentette be, azóta nagy várakozás övezte a megjelenést a kerékpárosok és az innovatív megoldások iránt érdeklődők körében. A fejlesztő cég életében mérföldkőnek számított a Széchenyi Tőkealap 2015 eleji, 98 millió forint értékű tőkebefektetése, amelynek köszönhetően a sorozatgyártás előkészületei jelentősen felgyorsulhattak. 2015 őszén Antal Csaba, a Hargamon Kft. üzletfejlesztési vezetője és a Velotrack projekt tulajdonosa be is jelentette a gyártás elindítását, 2016 nyarán pedig már Magyarországon is számos helyen elérhetővé vált a rendszer.

Hol érhető el a Velotrack?

A rendszer magyar fejlesztői több kerékpárgyártóval együttműködve alakították ki az eszközt, többek között a magyar Gepida vagy az osztrák Biketronic kerékpárjaiban is elérhető a termék, de például a rendszer hivatalos beszerelő partnere, az Annyira Más Bringabolt a Bosch hajtásrendszeres kerékpárokba néhány perc alatt beépíti és élesíti a szolgáltatást.

Emellett a Hargamon Kft. és a Gepida sikeres együttműködésének köszönhetően elindulhatott az első e-bike bérbringa rendszer a Balaton körül. A kerékpárokba szerelt Velotrack rendszer szolgáltatja a Vodafone M2M technológiáját használva a kerékpárok mindenkori pozícióját, használati és bérbeadási adatait az e-bike flotta tulajdonosa és üzemeltetője számára. Ezeket a kerékpárokat hat állomáson lehet bérbe venni a Balaton körül, illetve a Velencei tónál Gárdonyban.

[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]