európai_tőkepiacAz egységes európai tőkepiac már nem csak távoli cél, az Európai Bizottság komolyan belevetette magát a témába, és úgy tűnik, hogy egyre nagyobb esély van a terv megvalósulására. Az Európai Unió pénzügyminiszterei támogatják a javaslatot, amely 2019-től megszüntetné az európai unió pénzügyi rendszerének és tőkepiacának töredezettségét, lehetővé téve a vállalatok számára, hogy külföldről egyszerűbben vonjanak be tőkét. A lépés mind az ország gazdasága, mind a vállalatok számára jelentős pénzügyi fellendülést és stabilitást jelenthet.

A külföldi tőkéhez befektetőkön, tőkealapokon, illetve pályázati úton való hozzáférése jelenleg erős korlátokba ütközik, nem csak Magyarországon, de Európa-szerte is. Az amerikai tőkepiaccal összehasonlítva komoly eltéréseket figyelhetünk meg. Míg az Egyesült Államokban a finanszírozások körülbelül háromnegyede származik a tőkepiacról, és csupán negyedét teszik ki a bankhitelek, addig Európában épp fordított az arány. Márpedig a banki finanszírozástól való egyoldalú függés hátráltatja a piac fejlődését, amelyhez a befagyasztott hitelezések is nagymértékben hozzájárulnak. A bankokra való támaszkodás így kevés alternatívát hagy a vállalatok számára.

Az Európai Bizottság célja nem a banki hitelek kiváltása, hanem annak kiegészítése. Követendő példa lehet az Egyesült Államok, amelynek az európainál jelentősen integráltabb tőkepiaca ötször nagyobb az öreg kontinensénél. Jonathan Hill, a pénzügyi stabilitásért, a pénzügyi szolgáltatásokért és a tőkepiaci unióért felelős biztos például kiemelte, hogy egy az amerikai piachoz hasonló tőkepiac esetén 2008 és 2013 között becslések szerint körülbelül 90 milliárd euróval több forrás állt volna a vállalkozások rendelkezésére az EU-ban.

Az egységes tőkepiaccal az EB célja, hogy felszabadulhassanak a rendelkezésre álló, de pillanatnyilag hozzáférhetetlen források, és azok az európai vállalatokhoz jussanak el. Meg szeretné szüntetni a finanszírozást igénylők és a befektetők közötti akadályokat, és a lehető leghatékonyabbá kívánja tenni a rendelkezésre álló források megfelelő helyre csoportosítását és kihelyezését.

A lépés következtében Magyarországra korábban nem látott mennyiségű tőke érkezhet az Európai Unió tagállamaiból, de közvetve, az Unió globális tőkepiacon betöltött szerepének növekedése következtében tengerentúli forrásokból, például az USA-ból vagy Kínából is. A megnövekedett tőkebeáramlás következtében hazánkban országos szinten újabb lendületet kaphat a vállalati kutatás és fejlesztés és az exporttevékenység is.

[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]

Az egységes tőkepiac létrehozása már azon befektetések számára is jó hír, amelyeknél várhatóan 2019-et követően lesz aktuális az exit. A szabad tőkeáramlásnak köszönhetően ugyanis több potenciális vásárló jelenhet meg a piacon, ami nem csak a kilépési lehetőségek számát növeli, de a létrejövő versenynek köszönhetően kedvezőbb feltételeket is biztosíthat a tranzakció során. Azokban az esetekben pedig, ahol a befektető vagy tőkealap elsősorban az eredeti tulajdonos felé kívánja értékesíteni az üzletrészt (például az SZTA-nál), a vállalatok számára jelentősen könnyebbé válik további tőkéstársak, pénzügyi befektetők bevonása.

A terv első részleteit júniusban láthatnak napvilágot, és akár már szeptemberre is elkészülhet az átalakítás akcióterve. A kitűzött céldátum 2019, tehát ha a Bizottság elfogadja a javaslatot, a tagállamoknak még több mint három évük lesz felkészülni egy sokkal nyitottabb tőkepiacra.