innotrends_hungary_2014Októberben szinte egymást érik azok a rendezvények, amelyeken a finanszírozási forrást kereső vállalkozók találkozhatnak a kockázatitőke-piac szereplőivel, és persze köztük velünk is. Az október 16-án kezdődő, kétnapos Innotrends Hungary rendezvényt azoknak a vállalkozóknak és érdeklődőknek ajánljuk elsősorban, akik az innováció és kutatás-fejlesztés területéről szeretnének minél több információhoz jutni, illetve lehetőségeket keresnek vállalkozásuk fejlesztésére, finanszírozására. A Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) rendezvényén az Akvárium Klubban az SZTA is képviselteti magát.

A NIH eseménye azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a hazai kutatás-fejlesztés és innováció előmozdítását segítse. A 2013-as, első Innotrends Hungary magas látogató- és kiállítószámának (3000, illetve 70) köszönhetően a rendezvény ebben az évben is folytatódik, és aki végigböngészi a programot, láthatja, hogy ismét érdemes kilátogatni az Erzsébet térre.

Az Innotrends Hungary kitűnő alkalmat nyújt a magyar vállalkozások, startupok és az érdeklődők számára, hogy megismerkedjenek a hazai és uniós innovációs trendekkel, találkozzanak az innovatív kiállítók termékeivel, szolgáltatásaival, és kapcsolatokat építhessenek a tőkebefektetőkkel és a pénzpiaci szereplőkkel.

[insert_php]
kalkulator();

Az SZTA a pénteki napon, az Akvárium Klub Kis Halljában 13:25-től kezdődő előadásában arra ad átfogó választ a vállalkozók számára, hogy miért érdemes tőkéből finanszírozni a cégnövekedést. Természetesen e blog (sztateszt.7digits.net) hasábjain is hétről hétre számos érvet sorakoztatunk fel a kockázati tőke mellett, illetve az info@szta.hu e-mail címen is várjuk a tőkebefektetéssel kapcsolatos kérdéseket, de ezúttal a személyes kapcsolatfelvételre is lehetőség nyílik, amelyet érdemes megragadni. A szekciót egy panelbeszélgetés követi, amelyen a piac szakembereivel a fiatal vállalkozások nemzetközi piacra lépésének lehetőségeit vitatjuk meg.

A kétnapos rendezvény programjában számos érdekes előadás, beszélgetés, kiállítás, valamint – a Design Terminálban – workshop is megtalálható, a célzottan befektetőt keresők semmiképp se hagyják ki a fenti időpontot.

A rendezvény hivatalos honlapja további részletekkel szolgál, illetve a teljes program az Insiderblogon is megtalálható: https://insiderblog.hu/blogzine/2014/10/09/innotrends-hungary-2014-a-teljes-program/