abodi_mfwNagy örömünkre szolgál, hogy legújabb befektetéseink és üzleti partnerségeink révén mostantól sikeres magyar divattervezők karrierjének is új lendületet adhatunk. A számos hazai és nemzetközi elismeréssel, jól működő kapcsolatrendszerrel és meggyőző cégvezetői tapasztalattal bíró Abodi Dóra és Vágó Réka a Széchenyi Tőkealap összesen 126 millió forint összegű befektetésével az ismertség és a növekedés újabb szakaszába léphetnek. Befektetőként azt valljuk, hogy a kreatív iparban komoly potenciál rejlik; a siker titka „mindössze” az, hogy megtaláljuk a piacképes termékek, a működőképes üzleti modellek és a jó cégvezetés kombinációjának élő hazai példáit.

A ’rekavago’ cipőmárka, illetve a Dora Abodi ruha- és kiegészítő-márka létező, bevezetett és sikeres termékekre és arculatra épül. A new yorki, milánói és más nemzetközi szakmai elismerések nyomán megjelenő kereslet a gazdasági válság közepette új lehetőséget biztosított a feltörekvő, új tervezők számára. A márkák piaci növekedési lehetőségeinek azonban mindezidáig határt szabott az, hogy a tervezők saját vállalkozásuk keretein belül mekkora készletet voltak képesek önerőből legyártatni. A befektetés egyik fő célja tehát az anyagbeszerzési, gyártási és készletezési bővítés: a tervezők szakmai díjaira és meglévő kereskedelmi partnerségeire alapozva már e pillér megerősítésével is komoly növekedés érhető el. Ha ehhez hozzáadjuk az új tőkeforrás által biztosított további lehetőségeket, például a bemutatkozást új fórumokon, az értékesítési csatornák, a marketing-tevékenység és a divatház profi csapatának bővítését, a feltörekvő hazai design-márkák a jövőben valódi világmárkákká nőhetik ki magukat.

Az SZTA Vágó Réka ’rekavago’ cipőmárkát jegyző cégébe, a Pinka Kft-be 69,5 millió forintot fektet be két ütemben a márka hazai és nemzetközi megjelenésének megerősítésére, míg Abodi Dóra Artabo Kft-je szintén két ütemben, 57 millió forint tőkéhez jut a következő másfél évben. Mindkét tervező a divatpiac felső szegmensét célozza meg egyedi tervezésű és készítésű darabjaival, ruháik, cipőik és táskáik magas minőségét az egyedi tervezés, az egyedi alapanyagok és a kézi gyártás jellemzi. A hangsúlyosabb piaci jelenlét elérésében, és az ebből eredő megnövekedő kereslet kielégítésében a tőkéstársi kapcsolat igazi áttörést hozhat: egyrészt előzetes fedezet nélkül azonnali forrást biztosít, másrészt a feltőkésítés, illetve az árbevétel és üzemméret növekedése révén banki forgóeszköz-finanszírozási és jövőbeli nagybefektetői lehetőségeket nyithat meg.

[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]

Az egyedi tervezői példák és sikertörténetek azonban a befektetési potenciálnak csak egy részét mutatják. A nemzetközi piacon a luxusmárkák további virágzása mellett a válság új kategóriát is teremtett a prémium divattermékek számára: a „bridge to luxury” márkák az utóbbi években nagyon szépen növekedtek. Ezzel új piaci rés vált láthatóvá, amelyben a luxus-színvonalon előállított, kreatív, vonzó termékek a nagy luxusmárkák darabjainál elérhetőbb áron jelennek meg, így azok vásárlóihoz, illetve egy annál szélesebb közönséghez egyszerre képesek eljutni. Ezen a területen befektetői partnerségek segítségével most nemzetközi szinten versenybe szállhatnak a tehetséges magyar tervezők is. Ezért a Széchenyi Tőkealapnál a kreatív szektor jövőjének támogatására további lépéseket is tervezünk, amelyek túlmutatnak az egyedi befektetési projekteken. A célunk az lesz, hogy szakmai partnerekkel együttműködve, akár több szereplőt is összefogva segíthessük a feltörekvő cégek inkubációját, szakmai és üzleti kiteljesedését, és vele az iparág bevételtermelő, munkahelyteremtő képességének akár makroszinten is érezhető megerősödését.

A befektetésről szóló rövidfilmünk Abodi Dórával és Vágó Rékával megtekinthető itt, honlapunkon, illetve YouTube-csatornánkon.

Kapcsolódó bejegyzéseink:

Vágó Réka: a cipőtervezés hazai csillagának alkotásaival hamarosan egyre több helyen találkozhatunk
Abodi Dóra, aki a nemzetközi divatszakma és Lady Gaga figyelmét már felkeltette
Két fiatal tervező divatba hozta az SZTA-t, avagy miért szeretjük a kreatív ipart?
A művészet és az üzlet találkozása is lehet befektetési terület