appcelltechBiológiai anyagok nyomáskezelésére alkalmas berendezés egyedi, magyar fejlesztését és piaci bevezetését segíti a Széchenyi Tőkealap kockázati tőkéje. A számos tudományos közleményben publikált eredményen alapuló technológia szabadalmi oltalom alatt áll, jelenleg a világon senki nem dolgozik ilyen eljáráson. Az AppCellTech Kft. termékét Európában, az USA-ban és később Ázsiában is piacra kívánja vinni.

Mit kell tudni a társaságról?

Az AppCellTech egy újonnan megalakult társaság, amely az Applied Cell Technology Kft. korábbi tevékenységét tervezi folytatni, azaz a biológiai anyagok nyomáskezelésére alkalmas berendezés fejlesztését, gyártatását és forgalmazását. A cég elődje az a 2004-ben alapított Cryo Innovation, amelybe a Portfolion és a nyomáskezelés kifejlesztője, egyben a vállalat egyik alapító tulajdonosa, Pribenszky Csaba 2010-ben tőkét fektetett be. A vállalkozás ekkor új termék kifejlesztésébe fogott, amely felkeltett egy svéd biotechnológiai vállalat figyelmét, és első JEREMIE-exitként felvásárolta a céget. A saját fejlesztésű nyomáskezelés az Applied Cell Technology-nál maradt, üzleti terveiknek és kiváló piaci lehetőségeiknek köszönhetően pedig a menedzsment újabb jelentős összegű tőkét tudott bevonni.

Miben egyedülálló a cég által kifejlesztett technológia?

A PTAT (Pressure Triggered Activation of Tolerance – Nyomás által kiváltott ellenálló képesség) elnevezésű, szabadalommal védett technológia 41 tudományos közleményben publikált tudományos eredményeken alapul. Elsősorban az állati és emberi sejtek általános ellenálló képességét javítja. Általános platform technológiáról van szó, ami azt jelenti, hogy több típusú sejtnél is alkalmazható. Az eljárás egyedülállóan alkalmas a sejtek ellenálló képességének fokozására, szemben más prekondicionáló hatásokkal. A kontrollálhatóan, megbízhatóan szabályozható magas hidrosztatikai nyomáskezelés előnye, hogy azonnali hatást fejt ki a minta valamennyi pontján.

Milyen lehetőségei vannak a cégnek a piacon?

Az AppCellTech több megtermékenyítési piacra kíván belépni az USA-ban, az EU-ban, illetve később az ázsiai térségben is. Elsősorban azokat a vállalkozásokat célozzák meg, amelyek a mélyhűtve vagy hűtve tárolást kereskedelmi célból végzik, így többek között sertés- és bikatelepek, humán sperma- és őssejtbankok, illetve sejtterápiás célú értékesítés esetében őssejtvonalakat előállító kutatólaborok és gyógyszergyárak.

Mivel direkt stresszválasz alapú, a biológiai anyagok ellenálló képességét javító, piacon lévő versengő technológia egyelőre csak a társaságnál áll rendelkezésre, az egyedi megoldásra nagy igény mutatkozhat valamennyi célpiacon. A technológia alternatívájaként tekinthetők a mesterséges termékenyítés hatékonyságát növelő technológiák, amelyek azonban jelenleg még korai kutatási fázisban vannak, és a felhasznált alapanyagok magas ára miatt várhatóan a kifejlesztett technológia is rendkívül drága lesz.

Milyen konstrukcióban fektetett be a Széchenyi Tőkealap?

A Széchenyi Tőkealap összesen 180 millió forintot emel a társaságban két ütemben, amelyhez az alapító, illetve a nyomáskezelés kifejlesztője, Pribenszky Csaba 18 millió forint értékű magántőke bevonásával járul hozzá. A cég a befektetett tőkét további fejlesztésekre, illetve a termék piaci értékesítésének támogatására tervezi felhasználni.

[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]