2016-12-05A világ egyik legnagyobb motorgyártója, a győri Audi Hungaria az AXS Motionsystem Kft. világviszonylatban is egyedülálló mozdulatelemző (Motion Capturing) rendszerével kívánja ergonómiai szempontok szerint optimalizálni az üzemi és gyártósori munkahelyeket és munkafolyamatokat. A vállalat nemzetközi versenyt hirdetett meg, amelyen az induló cég fejlesztése egyértelmű győzelmet aratott. Az AXS Ergonómiai Kiértékelő Rendszer egyedisége abban rejlik, hogy ipari környezetben, közvetlenül a munkaállomáson is lehet vele mozgásdigitalizálást végezni, így nincs szükség mesterséges laboratóriumi körülményekre.

Mivel a világ fejlettebb részén a népesség folyamatosan öregszik, egyre nagyobb az igény az idősebb dolgozók nagyobb arányú foglalkoztatására is. Éppen ezért egyre több nagyvállalatnál tetten érhető tendencia, hogy a korábbiakhoz képest nagyobb figyelmet szentelnek a munkaerőbarát munkahelyek kialakításának, vagyis az ergonómiának. A humánerőforrást igénylő gyártósoros termelés során végzett munka hamar mozgásszervi és ízületi problémákat okozhat, amelynek kialakulási esélyein a munkahelyek és a munkafolyamatok optimalizálása nagymértékben tud csökkenteni.

Az AXS Ergonómiai Kiértékelő Rendszer két részből tevődik össze: egy szenzorruhából, amely egy memóriakártyára rögzíti a dolgozó mozdulatait, valamint egy kiértékelő szoftverből, amely az adatok elemzését végzi. A rendszer nem igényel nagy technikai szaktudást, néhány órás betanítással bárki el tudja sajátítani a használatát. Bár a kiértékelő szoftver 75-85 százalékban automatikusan értékel, valamint a maradék 15-25 százalékban is a legjobb értékelési becslést kínálja fel, alkalmazása igényel némi ergonómiai szakértelmet is. A mérések eredményei alapján ugyanis az esetleges, munkakörnyezetet és munkafolyamatokat érintő változtatásokról egyedi döntéseket kell meghozni.

A rendszer naponta 20-25 munkahelyet képes elemezni, így az ergonómusok évente akár mintegy 1000-1200 munkahelyet tudnak minősíteni. Ez alapján elmondható, hogy egy több ezer gyártósori munkást foglalkoztató vállalat néhány szenzorruha alkalmazásával már hatékonyan fel tudja mérni az üzem munkakörnyezetének ergonómiai megfelelőségét. Komoly probléma például, ha a dolgozók gyakran kényszerülnek a természetestől eltérő testtartásba és mozdulatok elvégzésére. Az AXS Rendszer pontosan méri ezeket a mozdulatokat és testhelyzeteket, aminek eredményeként az értékelés során pontosan megmutatható, hogy mely mozdulatok feleslegesek, mely testtartások miatt lett a munkahely nem megfelelő. A pontos eredmény alapján a mérnökök pontosan meg tudják határozni azokat a javító intézkedéseket, amelyekkel a munkahely megfelelő minősítést kaphat.

A rendszer fejlesztésének folytatásához a vállalkozásnak külső forrásra volt szüksége, így az alapítók több tőkebefektetőt is megkerestek tőkeigényükkel. Hamar világossá vált, hogy a Széchenyi Tőkebefektetési Alap az elképzelések, valamint a célok terén a céggel közös hullámhosszon mozog. Így 2015-ben megvalósulhatott a tőkebefektetés, összesen 100 millió forint értékben. Az elmúlt több mint egy évben az együttműködés révén a vállalkozás el tudta készíteni a piacképes, ipari környezetben megbízhatóan működő terméket, el tudta indítani a rendszer szabadalmaztatását, valamint megteremtette a lehetőségét annak, hogy fiatal garázscégből idővel versenyképes nagyvállalattá nője ki magát.

A vállalat büszke az eddig elért eredményeire, az Audi Hungaria által kiírt versenyen elért győzelemre, valamint tapasztalt szakmai csapatára. Az AXS Motionsystem továbbra is folyamatosan fejleszti az eszközt, célja, hogy a rendszert alkalmassá tegye a munkavégző-képességet befolyásoló fizikai és pszichés hatások minél teljesebb körű mérésére, valamint a kapott eredmények ergonómiai elemzésekbe való integrálására. Az egyedülálló megoldás iránt már több fejlett országbeli vállalat is komoly érdeklődést mutat, így a cég komoly esélyét látja az európai, később pedig az amerikai terjeszkedésnek.