Elkapkodják az állami kockázati tőkét

A kezdeti források már a végéhez közelednek, ugyanakkor pályázati lehetőségekből és a visszaforgó tőkéből továbbra is jut új befektetésekre a Széchenyi Tőkealap-kezelőnél. Csuhaj V. Imre a Profit7-nek elmondta: még 150-200 középvállalatba lenne kapacitásuk beszállni, hogy ebből mennyi sikerül, az főként a forrásoktól függ. Az eddig kiválasztott cégek közül többen már lezárták a kockázati tőkés finanszírozást, ezek kétharmada az elvárt, vagy annál is jobb hozamot termelt.

Az állami Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. (SZTA) egyharmados piaci részesedésével a hazai piac legnagyobb szereplőjévé nőtte ki magát. Népszerűsége részben a piacinál alacsonyabb hozamelvárásoknak, részben pedig a megszokottnál szabadabb együttműködési elveknek köszönhető – mondta Csuhaj V. Imre. Megjegyezte: emiatt már nekik is a jó projektek közül kell szelektálniuk, ugyanakkor a kihelyezés nem állt le, a szerencséseknek van esélyük bekerülni a finanszírozási programba.

Ha kíváncsi a részletekre, kattintson az alábbi videóra!

Forrás: Profit7.hu

Divatba jött a tőke – a designiparba fektet a Széchenyi Tőkealap, Vágó Réka és Abodi Dóra üzleti partnereként

Sikeres, fiatal hazai designerek nemzetközi pályájának kíván lendületet adni a Széchenyi Tőkealap, amely összesen 126 millió forintos tőkebefektetésével kisebbségi tulajdonosként lesz két feltörekvő magyar divattervező üzleti partnere. Vágó Réka és Abodi Dóra neve már ismerősen cseng a kreatív iparban, hiszen a két tervezőnő számos rangos elismerésben részesült határon belül és kívül egyaránt, a tőkéstárs bevonásával pedig további új szakmai és üzleti lehetőségek nyílnak meg számukra.

SZTA befektetés 2013 – Crown Foods Kft. – BITE Bakery Café

A Magyarországon több mint 30 éves múlttal rendelkező TC csoport (Thermotechnika Crown Cool csoport) leányvállalata a Crown Building Hungária Kft. az üzleti fejlődést és bővítést szem előtt tartva egy dinamikusan fejlődő, számos új munkahelyet teremtő országos gyorséttermi hálózatot indított el „BITE Bakery Café” márkanéven.

Gyors gyártói reagálás hazai eszközparkkal, a Széchenyi Tőkealap jóvoltából

Az Eno-Pack Kereskedelmi Kft. borászati és pálinka csomagolások (dugó, kapszula, kartondoboz) nagykereskedelmével foglalkozik, a belföldi megrendelők igényeinek megfelelően feliratozva, logózva szintén külföldön. Ebből a kereskedelmi szerepből szeretne kilépni a Társaság és magasabb szinten, magasabb hozzáadott értéket teremtve kívánja folytatni tevékenységét, mely során egy 400 m2-es saját nyomdai üzemegységet fog kialakítani Szegeden. A Széchenyi Tőkebefektetési Alaptól igényelt tőke összege 49,9 M Ft, melynek felhasználási célja az üzemcsarnok kialakítása, humán erőforrás fejlesztése, alapanyag beszerzése.

Változó igények a pályázati tanácsadókkal szemben

Jelentősen átalakult az elmúlt években a pályázatírók piaca. Részint az informatika, részint az ügyfelek  változó igényei formálták az üzleti szolgáltatások e speciális szegmensét. A kkv-k igényeit jól ismerő Széchenyi Tőkebefektetési Alap munkatársai szerint a pályázatírási készség mellett fontos versenykövetelménnyé növi ki magát a projektvezetés és finanszírozással kapcsolatos ismeretek nyújtása is.

Növekedési pályára állhatnak a vállalkozások

Az üzleti elképzelés mellett a céltudatos és alkalmas menedzsment is kulcsfontosságú a vállalkozások talpra állíthatóságában Legyen bármilyen jó is az üzleti elképzelés, döntő fontosságú, hogy azt milyen úton, milyen képzettséggel, és a kihívásokra milyen módon reagálva viszi végig egy középvállalat menedzsmentje – állítják a Széchenyi Tőkealap szakemberei.

Mutasd a vénád, és beengedlek!

Ha minden a fejlesztők reményei szerint alakul, akkor néhány éven belül világszerte elterjedhet egy magyar fejlesztésű azonosító program, amely a Fujitsu vénaszenzoros felismerő egységén alapul. A berendezés ötmillió ponton, érintés nélkül képes leolvasni a tenyér vagy bármely más testrész vénatérképét, amely összetéveszthetetlenül beazonosítja az illetőt anélkül, hogy a személyazonosságára fény derülne. A fejlesztés lecserélheti a PIN-kódot, lehetővé teszi, hogy az autót pusztán a tenyerünkkel indítsuk, de alkalmas arra is, hogy az illetéktelen felhasználókat lebuktassa például az egészségügyben. A fejlesztés már működik Magyarországon, most az a cél, hogy egy németországi cégen keresztül meghódítsák a világpiacot, ehhez a Széchenyi Tőkealap is beszállt a tőkéjével.

Forrás: Origo Vállalkozói Negyed