2018-05-30

Hivatalosan is elindul a kkv-k tőzsdei bevezetését ösztönző Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap

Megkezdheti aktív működését a Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap, miután a Magyar Nemzeti Bank jóváhagyta a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. által benyújtott alapkezelési szabályzatot.

Minden pénzügyi, szervezeti-személyi és jogszabályi feltétel adott tehát ahhoz, hogy a hazai középvállalatok tőzsdére lépését elősegítő összesen 13 milliárd forintos keretösszegű alap elkezdje első befektetései megvalósítását. A kormányzat gazdaságfejlesztési céljainak és a Budapesti Értéktőzsde tőkepiac-fejlesztési tevékenységének eszközeként az új alap célja a magyar középvállalkozások tőzsdei bevezetéseit ösztönző kockázatitőke-befektetések megvalósítása.

A Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap különleges szerepet tölt be a hazai tőkepiacon. Egyrészt olyan magyar középvállalkozások további növekedéséhez, szintlépéséhez nyújt finanszírozást, amelyek – méretükből és üzleti eredményeikből kifolyólag – néhány éven belül alkalmasak lehetnek a Budapesti Értéktőzsde szabályozott piacán, illetve a BÉT Xtend középvállalati piacon történő megjelenésre. Másrészt a tőkealap új részvénykibocsátások során is jegyezhet papírokat, így a keresleti, befektetői oldalról is támogatja a hazai tőzsdei bevezetések számának bővülését.

A Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap kezelése bizonyos értelemben a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. tőkebefektetési tevékenységének csúcsa: a Széchenyi és Irinyi tőkebefektetési alapok mellet a tőzsdefejlesztési alappal így már az innovatív induló vállalkozásoktól kezdve a nagy, komoly múlttal rendelkező, tőzsdeérett cégekig gyakorlatilag a teljes magyar kkv-szektor növekedéséhez képes az alapkezelő tőkeági finanszírozást nyújtani. A tőzsdealap kapcsán a Budapesti Értéktőzsde vezetésével együttműködve a cél az, hogy minél hatékonyabban elősegítsük a hazai középvállalati szektor szintlépését és tőzsdére kerülését.

Az alap kezelésére nyílt pályázat keretében a Széchenyi Tőkealap-kezelőt Zrt.-t választotta a Nemzetgazdasági Minisztérium a tavalyi év végén. Az ezt követő előkészítő munka eredményeképp a társaság engedélyezésre benyújtotta az alapkezelési szabályzatot a piacfelügyeletet ellátó Magyar Nemzeti Bankhoz. Azzal, hogy az MNB – a benyújtástól rendelkezésére álló 30 napon belül – megadta jóváhagyást, hivatalosan is elindulhat a tőkealap befektetési tevékenysége.

A tőzsdefejlesztési alap jellemzően 1 milliárd forint körüli összegeket invesztál a célvállalkozásokba, tipikusan 2-3 éves időtávra, piaci társbefektető bevonása pedig minden esetben kötelező.

Vissza a közleményekhez