2018-10-24

Járatlan út – a kockázati tőke európai modellje

Lehetetlen előre megmondani, hogy mi jelenti az ideális fejlődési pályát egy startup számára, és hogy az európai vagy az amerikai modell működik-e jobban. Minden esetben külön kell mérlegelni a mellette és az ellene szóló érveket, mert nincs egyértelmű válasz. Sokféle út létezik, és nincs olyan, hogy „a legjobb” – vallja Alvise Bonivento olasz kockázati tőkebefektetési szakember.

Mottó:

“Ha kérdeznek majd, ezt felelem, Sóhajtva, sok-sok év után:
Az út az erdőn kétfele ment
– A kevésbé járt tetszett nekem (…)”

(Robert Frost: The Road Not Taken, Imreh András fordítása)

Ha szimbolikusan az erdő a kockázati tőkeőpiac, és a két utat Európáról és az Egyesült Államokról neveznék el, nincs kétség afelől, hogy az európai út a kevésbé kitaposott. Gyakorta tesszük fel a kérdést: létezik egyáltalán? Van értelme önálló, sajátos amerikai példáról beszélni? És létezik-e az amerikai modellnek valódi alternatívája?

Alvise Bonivento, az olaszországi kockázati tőkepiac egyik legismertebb szakértője, az Indaco Venture Partners kockázati tőkealapkezelő befektetési igazgatója sokat vitatkozott az európai és amerikai modell mibenlétéről a kollégákkal. A válasz egyöntetű volt: igen, létezik amerikai modell. Az Egyesült Államok messze a legfontosabb piacot jelenti mind az innováció, mind pedig a technológiák szempontjából. Van azonban a startupoknak egy egész világa, amely Európában fejlődik. Igaz, hogy Európa alacsonyabb szintről indul, de a piac sokkal gyorsabban növekszik, mint az Egyesült Államokban. Azt is érdemes figyelembe venni, hogy mélyen gyökerező különbségek vannak a két kontinens között.

Öt dimenziót érdemes megvizsgálni ahhoz, hogy lássuk a strukturális különbségeket: a piacot, a személyeket, a rendelkezésre álló forrásokat, a szabályozást és az exit-kilátásokat. Ezek a dimenziók nagyon fontos hatást gyakorolnak mind a választott stratégiákra, mind a vállalati teljesítményre.

 

Sok kicsi piac

Az öreg földrész kulturális, nyelvi szempontból és a szokások tekintetében sokkal vegyesebb képet mutat, mint Amerika. Európában gyakorlatilag minden piac más és más. Igaz ez nem csak a B2C, de a B2B területére is. „Sok cégemnél azzal az elképzeléssel indultunk, hogy termékeinket először Olaszországban, aztán Európában, végül az Egyesült Államokban fogjuk értékesíteni” – meséli Bonivento. „De ez nem ilyen egyszerű: az Olaszországban alkalmazott árstratégia Németországban nem működött, márpedig nekünk német disztribútorokkal kellett dolgoznunk. Gyakran az a benyomása az embernek, hogy minden egyes alkalommal, amikor új európai országba akarunk bejutni, nulláról vagy szinte nulláról kell indulni, új befektetéssel és új partnerkapcsolatokkal.” Így aztán néha egyszerűbbnek megoldásnak kínálkozott, ha az új termékeket Olaszországban tesztelték és – amennyiben beváltak – megpróbáltak egyenesen az amerikai piacra belépni, ami ugyan jelentősebb befektetést igényelt, de sokkal nagyobb és homogénebb piacot jelentett.

Európában a piacok még nagyon elkülönültek, amiből az következik, hogy moduláris termékeket vagy szolgáltatásokat kell kifejleszteni: az alapterméket olyan modulokkal kell kiegészíteni, amelyeket gyorsan hozzá lehet igazítani a különféle igényekhez. Ugyanakkor a piac szerkezete hatással van a versenyre is. Az Egyesült Államokban a tech-startupok száma jóval magasabb, így a verseny is élesebb.

 

Az érték forrása az emberi tényező

Az Egyesült Államokban létezik egy vállalkozó típus, a sorozatos vállalkozó (“serial entrepreneurs”). Olyan emberek, akik folyamatosan új cégeket hoznak létre. Ezek vagy sikeresnek bizonyulnak, vagy csődbe mennek, de a vállalkozók folytatják a tevékenységüket. Amerikában, ha egy céget korábban egy kockázati tőketársaság már finanszírozta, sokkal könnyebb friss forrásokhoz jutni. Nem is beszélve arról, hogy ha a vezérigazgató már túl van egy sikeres exiten, akkor egy következő sikeres exit esélye már 50 százalék felett van. Ez egy alapvető különbség a két kontinens között.

Európában nem is annyira az a gond, hogy hiányoznának a sorozatos vállalkozók, mint inkább az, hogy egy-egy sikeres exit után a sikeres vállalkozók áttelepülnek az Egyesült Államokba. “Gyakran megesik, hogy kitűnő európai startupokat amerikai vállalatok vásárolnak fel, aminek az is a következménye, hogy az alapítók átköltöznek Amerikába és csak nagyon ritkán térnek vissza” – osztja meg személyes tapasztalatát Bonivento. Szerencsére azért nem mindig van így. Boniventónak is volt olyan sikeres exitje, mint például a Yogitech-é, amelyet az Intel vásárolt fel, de a csapat Olaszországban maradt (sőt még növelte is a létszámát.)

A másik gond a tehetségek felkutatása. Gondoljunk csak bele, mennyire nehéz egy európai startupnak értékes szakembereket felfogadnia az Egyesült Államokban! Az amerikaiak általában nem akarnak egy európai startupnak dolgozni: senki nem ismer, nem vagy „cool” és gyakran nem is tudod megfizetni őket. Másrészt viszont az amerikai startupok képesek képviseleti irodát nyitni Európában, gyakran Dublinban vagy Londonban. Sokkal könnyebben nyernek meg maguk számára tehetségeket. Ennek pedig komoly kihatása van a startupok értékére, ami alapvetően a bennük dolgozó emberektől függ.

Minden startupnak szüksége van tehát egy jó humán erőforrás stratégiára és tehetségmegtartó programokra is: a legértékesebb embereket be kell vonni az üzletbe, mert ha ők elhagyják a hajót, velük megy a cég értékének nagy része is.

A kockázati tőkeőpiac szakemberei sokat vitatkoznak arról is, hogy miben jobb Európa, mint az Egyesült Államok. Európában a távolságok kisebbek, mint az Egyesült Államokban és az európai kulturális sokszínűség – amely egyrészről akadály, más részről viszont – vonzó lehet az értékes fiatalok számára.

 

A forrásbőség kétélű fegyver, a tőkehiánynak is lehet előnyös

A startupok számára vonzó, ha könnyen jutnak forráshoz. Alvise Bonivento és csapata nem régiben hívta életre az Indaco Venturest: eddig 133 millió euró forrást gyűjtöttek össze, és az a céljuk, hogy 200 millióig meg se álljanak. Ezáltal nem csak olasz, de európai szinten is az egyik legnagyobb kockázati tőkealappá válnak. Együtt szállnak be cégekbe a legnagyobb európai és amerikai szereplőkkel. De csak hogy a nagyságrendeket érzékeltessük: vannak olyan amerikai befektető partnereik, amelyeknek a tőkeereje meghaladja az 1 milliárd dollárt. „Az már egy más nagyságrend, másfajta business” – mondja Bonivento.

A szakember saját amerikai tapasztalati alapján is mondhatja: Amerikában sem minden tökéletes. Ott is akad horrortörténet, mint a Theranos példája is mutatja. A Theranos cégértékét 2014-ben — többkörös, pár százmillió dolláros tőkebevonást követően — 9 milliárd dollárra értékelték. Alig valamivel később már semmit nem értek a részvényei. Mi történt? A technológia nem működött. A tőkebőség fokozott nyomást gyakorol a piacra, hogy azonnali eredményeket produkáljon. Ez azonban kétélű fegyver. Európában egy olyan ügy, mint a Theranosé, valószínűleg soha nem következett volna be.

Az Egyesült Államokban a kockázati tőkealapok hatalmas pénzösszegeket fektetnek be és azonnali, exponenciális növekedést várnak el: teljes gázzal kell haladni. Európában viszont – éppen a megfelelő mennyiségű forrás hiányában – sok startup elpusztul. De a túlélők valóban alkalmazkodóképesek. Így aztán a legjobb, ha kezdetektől “lean product development” megközelítést használunk – vallja Bonivento. „Nincs kidobható pénz, és ez előny is lehet.”

 

Egységes piaci szabályozás

A szabályozás szempontjából Európa kezd hasonlítani az Egyesült Államokra, igyekszik az egész egységes piacra érvényes sztenderdeket felállítani. Nagyon érdekes ebből a szempontból az orvosi eszközök esete. Ezeknek a termékeknek a forgalmazásához meghatározott teszteket kell elvégezni, és meg kell szerezni a szükséges tanusítványokat — az Egyesült Államokban az FDA-t, Európában a CE-t. Ez utóbbit egyébként lényegesen könnyebb. Ugyanakkor az orvosi eszközök területén működő startupok technolgóiájukat az ágazat nagy szereplőinek szeretnék értékesíteni, mivel ezen a piacon nagyon nehéz a közvetlenül értékesítés. Ez a két tényező azt eredményezi, hogy egyes amerikai startupok Európába jönnek, ahol nagyon komoly szolgáltató központokat találnak arra, hogy megkapják a CE tanusítványt. Amikor pedig ezt megszerezték, már potenciális felvásárlási célpontokká is váltak, és az Európában elvégzett tesztek jelentős részét fel tudják használni az FDA tanusítvány megszerzésére is.

 

Az exit módja hatással van a startup további életére is

Míg az Egyesült Államokban a “kiszállás” legkedveltebb módja történetileg a nyilvános tőzsdei részvénykibocsájtás, az IPO, Európában sokkal inkább bevett, hogy másik vállalatnak értékesítik a részvényeket. Így aztán Amerikában vannak olyan startupok, amelyeket úgy is sikerül bevezetni a tőzsdére, hogy folyamatosan veszteségesen működnek. Európában még nem elég fejlett az IPO-piac, és még nagyon messze vagyunk az amerikai sztenderdektől. Emiatt egy európai startup számára hamarabb kell elérni az önfenntartó üzleti modellt, mint egy amerikainak.

Egy másik fontos aspektus, hogy az amerikai nagyvállalatoknak általában sokkal több a likvid pénzeszközük, mint az európaiaknak, és ez arra ösztönzi őket, hogy jelentős forrásokat fektessenek új startupokba és technológiákba.

Mindezek a tényezők jelentős hatással vannak az európai startupokra. Miután ugyanis az IPO-piac fejletlen, a befektetőnek a kezdetektől tisztában kell lennie azzal, hogy a várható értékesítési forma leginkább az lesz, hogy egy másik cégnek adja el a részvényeit. Emiatt pedig a “lean product development” megközelítést kell alkalmaznia, hogy a termék könnyen beépíthető legyen egy potenciális felvásárló portfoliójába. “Ezen kívül – mivel az amerikai nagyvállalatoknak sokkal több a likvid pénzeszköze – fontos, hogy legalább egy amerikai befektetőt is odaültessünka tárgyalóasztalhoz, hogy a startup kedvezőbb helyzetbe kerüljön” – osztja meg szempontjait Alvise Bonivento.

 

Nincs olyan, hogy “a legjobb modell”

Az Egyesült Államok kockázati tőkepiaca fejlettebb és nagyobb tehát, de egyben a verseny is nagyobb. Amerikában a startupoknak exponenciálisan kell növekedniük, különben hamar elbuknak — és ez egyben korlátozó tényező is. Bonivento látott olyan olasz startupot, amely az Egyesült Államokban vont be kockázati tőkét. „Az amerikai kockázti tőkebefektetés paradox módon bumerángként hatott, mert onnantól kezdve vagy a befektetői elvárások szerint növekedett a cég, vagy elbukott. Visszatérni Európába nem nagyon tudott.”

Vissza a közleményekhez