Az Irinyi II. Kockázati Tőkealap, a Kárpát-medencei Kockázati Tőkealap, a Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap és az “újraindult” Széchenyi Tőkealap is bemutatkoznak az április 24-ei kockázatitőke-csúcstalálkozón, a Venture Capital Summiton. De hallhatunk majd a világ első másodlagos crowdfunding piacának kialakításáról és vállalkozói irányultságú fintech-fejlesztésekről is. Alább egy kis ízelítő!

2017 a hazai és a nemzetközi tőkepiac számára is kiemelkedő év volt, globálisan 155 milliárd dollárt fektettek be, ami évtizedes rekordot jelent. A növekedés ráadásul úgy tűnik, nem áll meg: nemzetközi szinten 25-27 százalékos növekedést jósolnak a következő négy évre a nagy tanácsadók.

Itthon jelenleg 186 milliárd forintnyi forrás vár befektetésre; a Széchenyi Tőkealap Kezelő Zrt. is 50 milliárd forint pluszforrást kezel a korábbiakhoz képest.

2018-tól ugyanis az Irinyi II. Kockázati Tőkealap, a Kárpát-medencei Kockázati Tőkealap és a Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap is a Zrt. kezelésébe tartozik, amely így összesen 63 milliárd forint felett rendelkezik. Hat év alatt 12,8 milliárd forintnyi állami és európai uniós forrás (amely mellé 4,5 milliárdnyi magántőke is társult) 89 kis- és középvállalkozásba történő kihelyezése, illetve 25 sikeres exit után tehát a magyar tőkepiac egyik legnagyobb szereplőjévé lépett elő az alapkezelő – az új lehetőségeinkről természetesen mindent megtudhat a konferencián, Csuhaj V. Imre elnök-vezérigazgató is előad! Nem csak mi tartogatunk azonban izgalmakat. A befektetések megvalósulása azon múlik, hogy a startupok, innovátorok megtalálják-e a növekedéshez szükséges kvalitású pénzügyi partnereket. Jeff Lynn (alapító, seedrs.com, London) évek óta egy másodlagos crowfunding magántőkepiac kialakításán dolgozik, amely lehetővé teszi a szereplőknek, hogy hatékonyabb, szervezettebb módon kereskedjenek a különböző kockázatú befektetéseikkel.

A hazai piacon az utóbbi években számos pozitív hatás jelentkezett, az állam intenzív befektetői szerepvállalása mellett a bankszektor is rákapcsolt; kockázati tőkealapokat hoztak létre és stratégiai kérdésként kezelték az innovatív ötletek felkarolását. Erre jó példa, hogy az elmúlt években egy teljes körű szolgáltatást nyújtó befektetési bankká váló MKB Bank Magyarország kiépítésének egyik kiemelten kezelt állomása volt az MKB Inkubátor Program (MKB Fintechlab) elindítása. A bank tovább kíván haladni a megkezdett úton, hamarosan több új kockázati tőkealapot hoz létre. A Venture Capital Summiton Bánfi Zoltán tanácsadásért és kiemelt ügyekért felelős ügyvezető igazgató beszél a széles vállalatfinanszírozási termékportfóió előnyeiről és a hozzáértő cégfinanszírozás jelentőségéről a cég indulásától egészen az érettebb vállalkozássá válásáig. Ahhoz ugyanakkor, hogy valaki sikerrel építsen technológiai startupokat, majd befektetőként a nemzetközi kockázati tőke szektor érdemi résztvevőjévé váljon, képesnek kell lennie befektetéseit a határon túl is megvalósítani és befektetői körét is nemzetközivé bővíteni.

A konferencián Oszkó Péter (OXO csoport) mutatja be a hazai és régiós piacokon való terjeszkedéshez fűződő tapasztalatait, és azt, hogy a befektető miképpen tudja hatékonyan realizálni kapcsolatait és befektetéseit a régiós piacokon. [post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter] Azok számára, akik befektetői tippeket szeretnének hallani, kötelező darab lesz Albrecht Ottó (Cashline Zrt, Valor Zrt) beszélgetése Kádas Péter (Traction Tribe) moderátorral arról, hogy hogyan néz ki tulajdonosi szemmel a hazai kockázati tőke ökoszisztéma, illetve hogy mit tegyen az, aki most a kockázati tőkebefektetések vagy private equity világa felé kacsintgat. Várunk mindenkit, különösen a tőkeprogramjaink iránt érdeklődő vállalkozókat! További információk és regisztráció a konferencia honlapján.