Szeptemberben idén is megrendezték az egyik legjelentősebb startup-eseményt, amelynek keretében több mint ötezer résztvevő látogatott el a Szilícium-völgybe. A San Francisco-i TechCrunch Disrupt elnevezésű rendezvénynek idén először magyar résztvevői is voltak. A tavalyi New York-i Disrupton az SZTA egyik portfóliócége, a ShiwaForce is nagy sikerrel bemutatkozott. San Francisco mellett a hazai startupok Budapest, és a kelet-közép-európai régió meghódítása után a világ további pontjain is bemutatkozhattak és ringbe szállhattak nemzetközi versenytársaikkal.
A háromnapos TechCrunch Disrupt szeptember 12-én nyitotta meg kapuit San Franciscóban, egy mintegy hétezer négyzetméteres raktárépület területén. A szervezők körülbelül nyolcszáz, a világ különböző részéről ékező vállalkozást vártak. A programon több mint ötezren vettek részt, és mivel idén először online is nyomon lehetett követni az eseményt, sokan az interneten keresztül csatlakoztak hozzá.
A Magyar Nemzeti Kereskedőház támogatásával négy magyar startup képviselte hazánkat a rendezvényen, a Shapr3D, a SignAll, a Gyroset by NowTechnologies és a ClipDis mutatkozhatott be a Szilícium-völgy fővárosában.
A Sharp3D iPad Pro-ra tervezett háromdimenziós modellező applikációjával debütált a tengerentúli közönség előtt. Ingyenes és megvásárolható változata sokak örömére már elérhető az App Store-ban, a felhasználók visszajelzései pedig nagyon pozitívak.
A ClipDis videóüzeneteket generáló applikáció, amely a Facebook Messenger felületén keresztül működik. A felhasználók hagyományosan begépelt üzeneteik helyett híres filmek jeleneteinek összevágásával továbbíthatják mondandójukat. A népszerű alkalmazást létrehozó startup akkor vált világhírűvé, amikor részt vett a Facebook San Francisco-i fejlesztői konferenciáján.
A másik két magyar vállalkozás a fogyatékkal élők számára kifejlesztett applikációkkal érkezett a TechCrunch Disruptra.
A NowTechnologies által kifejlesztett Gyroset egy olyan rendszer, amellyel a nyaktól lefelé mozgásképtelen felhasználók irányítani tudják közlekedésüket és kommunikációjukat, ezzel, új lehetőségeket, több szabadságot nyújtva a felhasználóiknak.
A SignAll, ahogy az már a névből is sejthető, a jelekkel operál. Az alkalmazás a jelnyelvet a beszélt nyelvre fordítja le, segítve ezzel a siketnémák kommunikációját. A „jelből szöveg technológia” hasznosítható például a hivatalos ügyintézéseknél is, anélkül, hogy a felhasználónak kísérőt kellene keresnie maga mellé. Ez magas fokú önállóságot ad az alkalmazás letöltőinek.
A hazai induló vállalkozások nemzetközi sikerét mutatja, hogy a szilícium-völgyi háromnapos rendezvény mellett szeptemberben Tel-Avivba és Szentpétervárra is eljutottak néhányan a magyar startupok közül. A Be Smart verseny díjazottai közül az első helyen a profi és félprofi fotosók munkáját megkönnyítő Picturesque, a másodikon a forrásként közösségi finanszírozást alkalmazó, GoProval és okostelefonnal is működő távirányítású kamerastabilizátort fejlesztő Sybrillo, a harmadik helyen pedig a digitális valuta (Bitcoin) elterjesztésén dolgozó Shinrai végzett. Ők hárman a tel-avivi Digital Life Design (DLD) Innovációs Fesztiválon mutatkozhattak be. A negyedik helyet elhozó Motiball a neurológiai betegségek rehabilitációjára dolgozott ki újító megoldást, az ötödik helyen végző Aiwebtesting pedig a web alapú vállalati alkalmazások tesztelésére fejlesztette ki szolgáltatását, ők ketten a szentpétervári Nemzetközi Innovációs Fórumra jutottak ki.
Az említett startupok tovább gyarapítják azoknak a vállalkozásoknak a sorát, akik ötleteikkel és szolgáltatásaikkal Magyarországon túl, akár nemzetközi sikerre is szert tehetnek. Korábbi bejegyzésünkben összegyűjtöttük azt a tíz új magyar startupot – köztük az immáron SZTA-befektetés Analogyt –, amelyre érdemes idén odafigyelni. Az pedig csak további örömre ad okot, hogy ez a lista hónapról hónapra újabb magyar startupokkal bővíthető.
[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]