A nemzetközi piacon is népszerű, számos díjat és elismerést szerzett könyvek kiadójába fektet kockázati tőkét a Széchenyi Tőkealap. A Boook Kft. az utóbbi években összességében csökkenő forgalmú könyvkiadás piacán tudott stabil törzsközönséget kialakítani, ráadásul árbevétele és eredménye is növekedő tendenciát mutatott. A 2009-es alapítású magyar cég tudatosan építi üzleti stratégiáját, amelynek köszönhetően több könyvét nem csupán Magyarországon, de a nemzetközi piacokon is sikeresen tudta értékesíteni. Elsősorban neves séfek által írt szakácskönyvek jelentik a fő fókuszt, de az SZTA befektetésének segítségével további szegmensekben is tervezik a megjelenést. Ennek egyik kiemelt lépése egy az október 6-i budapesti Excellence Konferencián bemutatkozó nemzetközi coaching sikerkönyv magyar kiadása.
A Boook Kft. tudatos, határozott stratégiát követő és megvalósító szereplője a piacnak. Számos karaktert, elsősorban hazai és nemzetközi szinten elismert séfeket, gasztronómiai szakembereket fedezett fel szerzőként, akik köré személyes márkát is tudott építeni. aminek köszönhetően a kiadó jelentős népszerűségre tett szert a gasztronómia iránt érdeklődő közönség körében, és a szakma megbecsülését is kivívta. A gasztronómiai vonalat erősíti, hogy az alapító tulajdonosok között foglal helyet Bereznay Tamás, aki számos neves budapesti étterem vezető séfje (pl. a Mátyás Pince étterem, a Pesti Disznó gasztrobár, SonkaArcok, illetve jelenleg a Metro Gasztroakadémia szakmai vezetője), és számos népszerű televíziós gasztroshow műsorvezetője. (TV2 – A konyha ördöge) A kiadó egyik legsikeresebb, több elismerést is begyűjtő kiadványa, a „Mai magyar konyha” sikere megmutatta, hogy hogyan lehet olyan rést megcélozni a magyar szakácskönyvpiacon, amely valós vásárlói igénnyel bír. A cég ezután ezt a vonalat követve dolgozta ki stratégiáját.
A hosszú távú, tudatos építkezés része, hogy a cég a jól bevált receptet újabb tematikájú könyvek (pl. gyerekkönyvek, design, divat, autó és turisztikai témájú albumok), e-könyvek, kiadványok terén is alkalmazni kívánja. Az újszerű gazdasági koncepció létfontosságú elem a cég növekedésében. Amellett ugyanis, hogy jelentős mértékben épít a jelentős arányú eladást biztosító business to business piacra, a kiadványok előkészítésében, tartalmi fejlesztésében nagy szerepet vállaltak többek között élelmiszergyártók és egyéb szakmai partnerek és szponzorok.
Ma kevesen mondhatják el magukról a magyar könyvkiadói piacon, hogy a számos versenytárs ellenére is ütemesen tudnak fejlődni. A Boook Kiadó a növekedésnek arra a szintjére jutott el, hogy a saját maga által megtermelt nyereség már nem elég a fejlődés finanszírozásához, ugyanis a tőkehiány meggátolja a növekedést, ezért is döntöttek a tőkebevonás mellett. A Széchenyi Tőkealap 50 millió forintos tőkebefektetéséből a kiadó elsősorban könyvkiadási tevékenységének bővítését, újabb kiadványok megjelenését, illetve a korábbi legnépszerűbb könyvek újranyomását, online felületek fejlesztését, kiadványaik digitalizálását és a nemzetközi piacokon való megjelenést és terjeszkedést kívánják finanszírozni.
A Boook Kft. legújabb, október 6-án, magyar nyelven megjelent, menedzsment és coaching témájú kiadványával, az Aviad Goz által írt, Irányítsd az életed! című könyvvel jelenik meg az Excellence Conference-en, amelyen számos emberi és szakmai kiválóság és szakértő – többek között maga a szerző – ad elő.
[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]