Mintegy száz előadással és 35 startup kiállítóval várta az érdeklődőket a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) által az idén másodjára megrendezett Innotrends Hungary 2014 rendezvény októberben. A kutatási intézetek, neves külföldi és hazai szakemberek, előadók, a prototípusokat és kész innovatív termékeket bemutató startup cégek mellett a látogatók a hazai finanszírozási piac meghatározó szereplőivel is találkozhattak, köztük a Széchenyi Tőkealappal.
A folyamatos fejlesztések jelentős összegű forrásigényt követelnek meg, így a finanszírozási lehetőségekről szóló szekciók általában rendkívüli érdeklődésre adnak okot az ilyen jellegű rendezvényeken. Bár a sikeres, fiatal IT-cégek egyre népesebb táborának köszönhetően sokan hajlamosak azt gondolni, hogy az innovációt manapság elsősorban a startup cégek képviselik, ez közel sincs így. Az alapvetően több mint két éves működéssel bíró vállalatokba befektető Széchenyi Tőkealap portfóliócégeinek közel háromnegyede innovatív. Nem meglepő tehát, hogy az Innotrends Hungary 2014-en az ígéretes ötletekkel rendelkező vállalkozóktól kezdve a magvető és induló stádiumban lévő fiatal cégeken keresztül a több éves tevékenységgel rendelkező vállalatokig sokféle érdeklődő vett részt az eseményen.
Az innovatív termékeket előállító vállalatok a folyamatok több szakaszában is hasznosítani tudják a finanszírozási forrásokat. Az alapkutatások elvégzése, a prototípus elkészítése, a sorozatgyártás megkezdése, vagy egy szolgáltatás elindítása, illetve a nemzetközi piacra való kilépés is eltérő, de komoly forrásigénnyel rendelkezik. Bár az idősebb vállalatok esetében a tapasztalat, a szükséges eszközök megléte, a rutin és a meglévő kapcsolatok költséghatékonyabbá teszik a folyamat egészét, az egyes stádiumok náluk is megkövetelik a kellő mennyiségű tőke meglétét.
Bár még mind a tőkebefektetői, mind az innovációs piacon le vagyunk maradva az Európai Unió korábban csatlakozott tagállamaihoz képest, hazánkban a kockázatitőke-piac – az EU-s finanszírozási hátterű programoknak köszönhetően – az utóbbi években jelentősen felpezsdült. Ennek köszönhetően egyre több hazai vállalkozás jut tőkeforráshoz, és képes bővülni, növekedni és újítani.
Az Innotrends Hungary két nagyon fontos szempontból is kiváló lehetőséget jelent a további innovációs folyamatok előmozdítására. Egyrészt megmutatkozhatnak azok a kiállító startupok, vállalatok, kutatási intézmények, amelyek már túl vannak egy innovatív termék létrehozásán, és hasznos tanácsokkal láthatják el a cél megvalósítása előtt álló vállalkozókat. Másrészt pedig a tőkepiac azon szereplői is képviseltetik magukat, akikhez a cégek tőkeigény esetén bizalommal fordulhatnak. Aki pedig nem bír várni az Innotrends Hungary 2015-ig, az az sztateszt.7digits.net/kapcsolat oldalon érdeklődhet tőkebefektetési lehetőségekről, illetve havi hírlevelünkre feliratkozva értesülhet az SZTA híreiről, újabb bejegyzéseiről, érdekességeiről.