Amikor a cég vagy egy része eladásra kerül, ugyanannyira fontos a pontos vételár meghatározása, mint egy lakás- vagy használtautó-eladásnál. A két fél igényeinek találkoznia kell egymással, hogy megszülethessen a tranzakció. Fontos különbség azonban, hogy egy cég értékének meghatározása sokkal összetettebb feladat, és a félreértékelés jelentősen nagyobb kockázatot is jelent. Minél pontosabban sikerül meghatározni a vállalat értékét, annál kisebb rá az esély, hogy valamelyik fél a későbbiekben rosszul jár. Nézzük, melyek a lehetséges következmények!
A vállalatértékelésnek számos módszere van, amelyekről már korábban blogunkon is írtunk. Mivel valamennyi módszer eltérő tényezőket és értékforrásokat használ a számításhoz, akár valamennyi esetben eltérő cégértéket kaphatunk eredményként, ami megnehezíti az elfogadottnak tartott érték meghatározását, főként, ha a vállalkozás és a vásárló vagy befektető is eltérő módszereket használ.
Mit akar a vállalkozás, és mit a befektető?
Az alapító célja, hogy a befektető a növekedéshez szükséges összeggel tőkét emeljen a vállalkozásban, ugyanakkor minél kisebb üzletrészről kelljen lemondania. A befektető a várható hozam és kockázat függvényében kíván tőkét befektetni, a vállalkozás növekedésével együtt járó, minél magasabb hozam reményében. Sajnálatos módon több befektető – elsősorban startupok esetében, olykor JEREMIE alapként – többségi tulajdonrészben gondolkodik, hogy a fő kérdésekben és döntésekben irányító szerepe legyen, ezzel is csökkentve kockázatát. Arról, hogy ez miért rettentően rossz irány, egy következő bejegyzésben írunk majd.
Az eladott üzletrész mértéke tehát sarokkő lehet a két fél jogainak szempontjából. A tulajdonrész elosztás pedig attól függ, hogy milyen cégértéket határoztak meg a felek. Ezen a ponton válik igazán fontossá az értékelés pontossága.
Mi a veszélye az alul-, és mi a túlértékelésnek?
Az alulértékelt vállalat kisebb összeget kap az eladott üzletrészért, mint amennyit ér, vagy megfordítva, ugyanakkora összegért nagyobb üzletrésztől válik meg. Más szóval, a vállalat alacsony áron ad túl értékes tulajdonán. Bár ezek alapján úgy tűnhet, hogy a befektető jól jár, de ha a befektetés pontatlan üzleti tervet követ, nem használja ki a benne rejlő lehetőségeket, akkor a befektető is csalódott lesz. Ekkor ugyanis elesik a potenciális hozam jelentős részétől.
Ugyanakkor a túlértékelés látszólag a vállalatnak kedvez, hiszen ugyanakkora összegért kisebb üzletrészen kell túladnia. A túlértékelt vállalat azonban az üzleti terv teljesítése terén komoly akadályokba ütközhet, ami akár az egész befektetést is veszélybe sodorhatja. A terv ugyanis olyan lépéseket, illetve elérendő eredményeket tartalmaz, amelyeket egy kisebb értékű cég nem képes elérni vagy megugrani. Olyat is láttunk már, hogy egy vállalkozás az utolsó negyedévre előre begyűjtötte a megrendeléseit a jövő év elejéről, hogy az év végi számok szebbek legyenek, és így strófolja fel a cégértéket a vállalkozás. Ebben az esetben elég egy-két hónapot várni, hogy a lufi kipukkadjon, és egy sikertelen következő első negyedévvel nemcsak a magasabb cégérték ugrik, de a befektető bizalma is.
Tehát senki sem jár jól. A fentiekből is látszik, hogy minél pontatlanabb a vállalat értékelése, annál kisebb eséllyel végződik a befektetés sikeresen. Még egy jó tanács: bizonyos összegű tranzakció felett egyértelműbb, ha nem a vállalat határozza meg saját cégértékét, hanem ezt külső, a piacon is hiteles szereplőre bízza. Ekkor nemcsak egy jobban igazolhatóbb árat kap, de akár szakmai segítséget is a befektetővel való tárgyaláshoz.
Ahogy a vállalatvezető sikerességét is meghatározza az ön- és saját képességeinek ismerete, úgy a cégnek is teljesen tisztában kell lennie a határaival. Ugyanis egy kisebb értékű, de tudatos cég gyakran jelentősebb sikereket képes elérni, mint egy nagyobb, de magát félreértékelő vállalat. És ezt a befektetők is jól tudják.