Május 28-án és 29-én rendezi meg a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt., a Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség és a HunBAN (Hungarian Business Angel Network) a Duna-régióra kiterjedő ACCELERATOR projekt záróesemény-sorozatát. A kétnapos konferencia olyan témákat jár körbe, mint a startupok bukásának jellemző esetei, az ACCELERATOR projekt eredményei és az üzleti angyalok tevékenysége. Az előadók között pedig ott lesz – Magyarországon először – Peter Cowley, a European Business Angels Network (EBAN) elnöke is. Bejegyzésünkben összegyűjtöttük, milyen szakmai érdekességeket tartogat a résztvevők számára a két napos programszéria.
A startupok napja
A kétnapos konferencia első eseménye május 28-án, kedden 15:45-kor kezdődik a BRKLYN-ban: Török József, a Széchenyi Tőkealap-kezelő üzletfejlesztési és startup igazgatója, Medveczky Márton, a Flashpoint alapkezelő befektetési szakembere, Kisgergely Kornél, a Hiventures kockázati tőkebefektető vezérigazgatója, Zsembery Levente, az X-Ventures kockázati tőkealap-kezelő vezérigazgatója, valamint Simon István, a PrefixBox startup vezérigazgatója a startupok korai bukásának okait vizsgálják meg közelebbről, a pitching szakasz alatt elkövetett tipikus hibáktól kezdve a befektetés után felmerülő legveszélyesebb buktatókig.
Külön modulban jelenik meg a BalaBit szoftverfejlesztő cég, akik olyan nagy neveknek dolgozhattak, mint a Facebook, az AirFrance vagy a NASA: a Veszprémből indult csapat tavaly több millió dolláros exitet hajtott végre, miután a korábban a Dellhez tartozó Quest nevű vállalat felvásárolta őket. A konferencián Györkő Zoltán és Wagner Endre, a cég alapítói adnak betekintést a vállalat sikertörténetébe.
ACCELERATOR a kulisszák mögött
A második napon a konferencia átteszi székhelyét az Akvárium Kishallba: délelőtt 10 órától Török József, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. üzletfejlesztési és startup igazgatója és Szépvölgyi Ákos, a Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség ügyvezetője az ACCELERATOR projekt tapasztalatait mutatja be. A Duna-régió 8 országára kiterjedő projekt keretében Magyarországon 23 innovatív csapat kapott szakértői mentorálást olyan területeken, mint a szellemi tulajdon, az üzleti tervezés, a piackutatás, a vállalkozásindítással kapcsolatos jogi kérdések vagy a marketing – a rendezvényen mind résztvevő startupok, mind mentorok beszámolnak az élményeikről esettanulmányok és kerekasztal beszélgetések formájában.
[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]
Főszerepben az üzleti angyalok
A 14:30-kor kezdődő blokk az üzleti angyalok tevékenységét helyezi a fókuszba: a Hungarian Angel Business Network (HunBAN) által szervezett ACCELERATOR Angel Investment Day keretein belül szó esik az angyalbefektetők workflowjáról, a német befektetési piacról, nemzetközi jó gyakorlatokról és a sikeres exitek titkáról is. Ebben a szegmensben érkezik a konferencia keynote előadója, a legnagyobb európai angyalbefektető hálózat, a European Business Network (EBAN) elnöke, Peter Cowley, aki több mint 60 technológiai startupba fektetett be, így világszinten is egyedülálló tapasztalattal rendelkezik.
A nemzetközi trendek mellett természetesen a szakma hazai vonatkozása is képviselteti magát: Károlyi Antal, a HunBAN elnöke többek között a szervezet által rendszeresen megrendezett, az ígéretes startupokat az angyalbefektetőkkel összekötő HunBAN Pitch Nightról fog beszélni. Emellett Balogh Péter, a hazai startupokat angyalbefektetőként segítő Baconsult társalapítója, vezetője és a Cápák között című műsor befektetője is elmondja, hová és miért fektet be.