Luxusautók bőrbevonatú alkatrészeit gyártó, az autóiparban meghatározó pozícióval rendelkező német cég hazai leányvállalata komoly fejlesztéseket tervez a tolna megyei Bonyhádban, amelyeknek első üteméhez több forrásból vont be jelentős összegű tőkét, többek között a Széchenyi Tőkealaptól. A fejlesztéseknek köszönhetően az eddig részfeladatokat ellátó telephely 2015-től már komplett megrendelések teljes körű gyártását lesz képes ellátni, jelentős számú új munkahely megteremtése mellett.
Az 1976-ban alapított német Schäfer-Oesterle csoport németországi gyárai mellett a 2005 óta működő hazai leányvállalat telephelyén állítja elő termékeit neves, prémium autókat gyártó vásárlói számára. A cég 2014-ben települt a bonyhádi ipari parkba, a múlt héten aláírt megállapodás értelmében pedig 2015-től fontosabb szereppel ruházza fel a bonyhádi társaságot: újabb üzemcsarnok épülhet fel. A luxus gépjármű kategóriákra jellemző kisszériás manufakturális termékek (kalaptartók, konzolok, karok, belső ajtóburkolatok) előállítására specializálódott társaság korábban Németországban szerelte össze a Bonyhádon gyártott tartozékokat, az újabb fejlesztések következtében azonban a leányvállalat ezt már helyben is el tudja látni.
A cégcsoport fő fókusza a prémium járművek belsőtér komponensei, azon belül is a kasírozott bőr alkatrészek gyártása. A bőrvarrás és kasírozás terén jelentős szakmai tapasztalattal rendelkező gyártó olyan autópiaci szereplők igényeit elégíti ki, mint az Audi, a BMW, a Lamborghini, a Porsche, a Rolls-Royce vagy a Bentley. Mivel a belsőtér-kialakítás a hajtómű koncepciójától független, a társaság az elektromos járművek arányának növekedése esetén is meg tudja őrizni erős piaci pozícióját.
A fejlesztések első ütemében összesen csaknem 1 millió eurós fejlesztés valósulhat meg, amelyet a Széchenyi Tőkealap kockázati tőkéje, egy német befektetői csoport által biztosított társbefektetői forrás, illetve a tulajdonosok tőkeemelése biztosít. Az SZTA összesen 223 millió forint tőkeemelést hajt végre a vállalatban, 26 százalékos részesedést szerezve.
A tőkebevonás első körben a bonyhádi telephely bővítését, a termelési folyamatok optimális átszervezését, a minőségbiztosítás továbbfejlesztését, illetve az ezzel járó létszámbővítés költségeit biztosítja.
A cégcsoport hosszú távú céljainak teljesítése érdekében további fejlesztéseket helyezett kilátásba. Terveik között szerepel a település mint kompetencia-központ fejlesztése, több speciális gép beszerzése, a kutatási-fejlesztési tevékenység áttelepítése Németországból, illetve az új, 4000 négyzetméteres bonyhádi csarnok további kibővítése. A társaság 2015 végére várhatóan 45 fő, 2016 végére pedig további 65 fő számára teremt új munkahelyet, a jelenleg Bonyhádon foglalkoztatott 128 munkavállaló mellett.
[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]