December 13-án rendezik meg az „Út az exportpiacok felé – Digitális fejlesztési programok kkv-k részére” című eseményt a Marriott Hotelben, amelynek középpontjában a hazai digitalizációs folyamatok és trendek, a magyar vállalkozások nemzetközi piacra jutásának lehetőségei állnak. Nézzük, mire lehet számítani a Portfolio és a Pénzcentrum által szervezett konferencián!  

A Portfolio és a Pénzcentrum december 13-án az „Út az exportpiacok felé – Digitális fejlesztési programok kkv-k részére” esemény keretében neves szakértők segítségével ad tippeket a hazai kkv-k digitális képességeinek fejlesztéséhez, illetve ahhoz, hogy a modern technológiák alkalmazásával hogyan készíthetik elő, és tehetik még hatékonyabbá terjeszkedésüket.

A digitalizáció kérdése sokadrangú

Az év folyamán készült a BellResearch által publikált kutatás, amelyben 779 hazai kis- és középvállalkozást kérdeztek meg azok digitalizációhoz való viszonyáról. A kutatás eredménye szerint a vállalatvezetők a digitalizációt az üzlet- és ügyfélszerzéshez, valamint a versenytársakkal folytatott küzdelemhez képest csak sokadrangú kérdésnek tartják. Ugyanebben a kutatásban az is kiderült, hogy a vállalatvezetők számára az ügyfélkapcsolatok javítása, a termékfejlesztés is a sor végére szorulnak.

Az már világossá vált, hogy Magyarországon is azok a cégek lehetnek sikeresek és maradhatnak versenyképesek, amelyek minél előbb tudják integrálni az új technológiákat. Azon cégek számára pedig, amelyek képesek fejlődni és növekedni, a nemzetközi piac felé történő nyitás jelenthet valódi áttörést. A magyar kkv-k számára a korszerű digitalizációs technológia alkalmazása és az új piacok megtalálása ezáltal kulcsfontosságú szerepet élvez.

Ahhoz, hogy a magyar digitalizáció terén javuló tendencia álljon be, olyan megoldásokra lenne szükség, mint a digitális szolgáltatások, illetve a digitalizációs készségek és infrastruktúra további felzárkóztatása. Természetesen vannak erre utaló jelek is, a következő 5 évben a hazai kis- és középvállalkozások ötöde alakulhat át a digitális paradigmaváltás jegyében.

Digitális fejlesztési programok

A rendezvény szervezői a technológiai szféra előadóival és szakértőivel igyekeznek útmutatást nyújtani a hazai kkv-k számára.  Az esemény fő célja a vállalkozások digitalizációs képességeinek kibővítése, a külföldi piac felé történő terjeszkedés támogatása, amelyet hasznos tippek, módszerek megosztásával szeretnének elérni. Az esemény főbb témái lesznek a hazai és a globális trendek, a korszerű technológiai újításokban rejlő potenciál, a hatékony innováció módszere, valamint a külpiaci terjeszkedéshez szükséges stratégia. Az esemény többek között az alábbi kérdésekre kíván választ adni:

A rendezvény főbb előadói Hetényi Márk, az MKB Bank vezérigazgató-helyettese, Boros Botond, Vadász Illés és Polyák Balázs, a Google Magyarország munkatársai lesznek, de képviselteti magát a Biotech USA, a Szállás.hu, a JátékNet.hu és a SmartCommerce Digital Consulting Kft. is.

[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]

Az esemény ingyenes, a részvétel azonban előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezni az esemény oldalán lehet.

A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. által kezelt tőkealapok igyekeznek támogatni a magyar kis- és középvállalkozások digitalizációs törekvéseit: az Irinyi Kockázati Tőkealapok elsősorban az Irinyi Tervben meghatározott, kiemelt iparágakban működő, növekedési potenciállal rendelkező cégek számára nyújtanak finanszírozási lehetőséget, az Ipar 4.0-ás fejlesztési és digitalizációs folyamatok terén. A Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Alap célja pedig elsősorban a határainkon átívelő gazdasági együttműködések fejlesztése, elősegítve a hazai vállalkozások Magyarországgal szomszédos országokba történő terjeszkedést, valamint az onnan hazánkba érkező innovatív cégek bővülési szándékait.