2020 után megváltozik az Európai Unió pályázati rendszere, aminek eredményeképp a vállalkozások sokkal kevesebb vissza nem térítendő EU-s forrásokhoz jutnak. Emiatt a nagy mértékben EU-s forrásokra támaszkodó magyar kkv-szektor számára az elkövetkező 2-3 év jelenti az utolsó lehetőséget, hogy ilyen mennyiségű támogatásért pályázhassanak. Pályázati körképünkben megnézzük az eddigi eredményeket, valamint bemutatjuk a még megpályázható programokat. Az eddig lezárult pályázatok tapasztalatai egyértelműen azt mutatják, hogy hatalmas az igény a külső forrásokra, a legtöbb pályázati program többszörös túljelentkezéssel zárult. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) három legnépszerűbb kiírására például eddig közel 9200 vállalkozás pályázott. A GINOP kiírásaira főként mikro-, kis- és középvállalkozások pályázhattak, melyek közül az egyéni vállalkozók az összes pályázó 10 százalékát sem tették ki. Ez arra utal, hogy főként a kis- és középvállalkozások körében népszerűek a kiírások. A programok közül a legnépszerűbb a 39 milliárd forintos keretösszegű, „Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásai elnevezésű” volt. Ezen támogatás keretén belül a vállalkozások 5 millió és 50 millió forint közötti vissza nem térítendő forrást infrastruktúrájuk fejlesztésére, illetve eszközbeszerzésre fordíthatják. A második legnépszerűbb GINOP-pályázat a „Prototípus-, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” elnevezésű kiírás volt, amely négyszeres túligényléssel zárult: a 45 milliárd forintos keretösszegre közel 2700 vállalkozás pályázott, összesen mintegy 170 milliárd forintos igénnyel. A fenti lezárt vagy felfüggesztett kiírásokon túl több GINOP-pályázatra továbbra is várják a fejleszteni, bővíteni kívánó vállalkozások jelentkezését. Ezek legtöbbje kombinált hitelprogramként működik, ami azt jelenti, hogy meghatározott összegig igényelhető vissza nem térítendő támogatáson túl kedvezményes kamatozású hitelt is kínálnak. Nem szabad elfelejteni, hogy a sikeres pályázás esélyét nagymértékben növeli az erős tőkehelyzet vagy egy megbízható tőkebefektető jelenléte. A 2020 utáni időszakra felkészülve pedig egyébként is érdemes egyre inkább számolni a forrásbevonás ezen lehetőségével. [post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter] Jelenleg elérhető kiírások kkv-knak:
- Versenyképes vállalatok tevékenységének emelt szintű digitalizálása (GINOP-3.2.6-8.2.4-17)
- Keretösszeg: 6,5 milliárd forint
- Leírás: A pályázat célja a vállalatok, részlegek, funkciók és képességek kohéziójának megteremtése, amelyben a vállalaton belüli és azon kívüli folyamatok teljesen integrált értékláncot alkotnak a kialakított adatintegrációs hálózatnak köszönhetően.
- Vissza nem térítendő támogatás összege: 15–80 millió forint
- Kedvezményes kamatozású kölcsön (1%) összege: 17–100 millió forint
- Élelmiszeripari középvállalatok komplex beruházásainak támogatása kombinált hiteltermékkel (GINOP-1.2.6-8.3.4-16)
- Keretösszeg: 100 milliárd forint
- Leírás: A támogatási program az élelmiszeripari feldolgozó ágazatban fejleszteni kívánó középvállalkozások számára érhető el. Az elnyert támogatás többek között eszközbővítésre, infrastrukturális és ingatlan beruházásokra, valamint informatikai eszközök és szoftverek beszerzésére fordítható.
- Vissza nem térítendő támogatás összege: 50–750 millió forint
- Kedvezményes kamatozású kölcsön (1%) összege: 50 millió–2 milliárd forint
- Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében (GINOP-2.1.2-8.1.4-16)
- Keretösszeg: 120 milliárd forint
- Leírás: A kiírás elsősorban a jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó, új, piacképes termékek, szolgáltatások, technológiák, továbbá ezek prototípusainak kifejlesztésén keresztül a kkv-k kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének növelését támogatja.
- Vissza nem térítendő támogatás összege: 50–500 millió forint
- Kedvezményes kamatozású kölcsön (2%) összege: 25–250 millió forint
- Az infokommunikációs ágazatban működő mikro-, kis- és középvállalkozások által előállított termékek és szolgáltatások piacosításának, nemzetközi piacokra való belépésének támogatása (GINOP-3.1.2-8.2.4-16)
- Keretösszeg: 11,2 milliárd forint
- Leírás: A kiírás célja a konvergencia régiókban (Közép-Dunántúli régió, Nyugat-Dunántúli régió, Dél-Dunántúli régió, Észak-Magyarországi régió, Észak-Alföldi régió, Dél-Alföldi régió) működő informatikai vállalkozások által előállított termékek és szolgáltatások piacokra való továbbvitelének támogatása.
- Vissza nem térítendő támogatás összege: 2–40 millió forint
- Kedvezményes kamatozású kölcsön (1%) összege: 2,5–50 millió forint
- Vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztések, felhőalapú online üzleti szolgáltatások terjesztésének támogatása (GINOP-3.2.2-8.2.4-16)
- Keretösszeg: 48,9 milliárd forint
- Leírás: A felhívás célja a vállalkozások hatékonyságának és jövedelemtermelő képességének infokommunikációs megoldásokkal történő erősítése.
- Vissza nem térítendő támogatás összege: 1–24 millió forint
- Kedvezményes kamatozású kölcsön (1%) összege: 1,25–37,5 millió forint
- Felhőalapú (IaaS, PaaS, SaaS) vállalati szolgáltatások, IKT megoldások fejlesztésének és piaci bevezetésének támogatása (GINOP-3.2.4- 8.2.4-16)
- Keretösszeg: 5 milliárd forint
- Leírás: A felhívás célja a konvergencia régiókban (is) működő kkv-k hatékonyságának és jövedelemtermelő képességének infokommunikációs internetes üzleti megoldásokkal történő erősítésének támogatása.
- Vissza nem térítendő támogatás összege: 17,5–175 millió forint
- Kedvezményes kamatozású kölcsön (1%) összege: 20–300 millió forint
Az utolsó három, infokommunikációs fejlesztésekkel kapcsolatos pályázatokról ebben a bejegyzésben írtunk részletesebben.