Ez elmúlt hat évben több száz olyan vállalkozóval beszélgettünk, akinek a cégében komoly potenciál rejlik a hosszú távon növekedni képes, értéket teremtő működésre. Közel százba már be is fektettünk, több mint 25 esetében pedig már önálló növekedési útra is tereltük az alapítókat. A befektetések java azonban még csak most jön, ugyanis még több tőkét készülünk befektetni a Magyarországon működő vállalkozásokba. Első befektetési időszakában az SZTA 12,8 milliárd kihelyezett forintból felépített egy sikeres – a tőkebefektetők között is irigylésre méltó – cégportfóliót tele izgalmasabbnál izgalmasabb projektekkel, ötletekkel, fejlesztésekkel és emberekkel. Fő célunk nem változott, a magyarországi vállalkozásokat stabil növekedési pályára kívánjuk állítani, miközben növeljük a hazai kkv-k versenyképességét, újabb munkahelyeket teremtünk és támogatjuk a magyar GDP növekedését. Azzal pedig, hogy immár három tőkealappal helyezhetünk ki még nagyobb mennyiségű tőkét, még több hazai vállalkozásnak adjuk meg a lehetőséget a sikeres cégépítésre. Eddig többek között olyan vállalkozásoknak biztosítottunk lehetőséget a hazai és nemzetközi piacszerzésre és az önálló stabil növekedésre, mint a már Bostonban működő Mobile Engine Kft., az ország egyik leghatékonyabb és legeredményesebb szűrőprogramjáért felelős Med-Scop Hungary Kft. vagy a befektetésnek köszönhetően középvállalkozássá fejlődő Gémtech Kft. Amellett, hogy a fenti felsorolás nem teljes, számos vállalkozás esetében az időközi célszámok teljesüléséből is látható már, hogy az SZTA-nak hamarosan búcsút intő cégek többsége komoly piaci lehetőségek elé néz a külső forrásbevonásnak köszönhetően. Szeretné, ha az Ön vállalkozása is a sikeres hazai cégsztorik egyike lenne? Nagy erőkkel dolgozunk azon, hogy a tőkepiacon már bizonyított SZTA, az iparfejlesztési célokat támogató Irinyi Kockázati Tőkealap, valamint a határokon átívelő, hosszú távú gazdasági kapcsolatok létrehozását ösztönző Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kockázati Tőkealap a kkv-k tőkeigényét, céljait és lehetőségeit figyelembe véve minél korábban elkezdhesse megvalósítani a tőkebefektetéseket. A kihelyezhető összeg a visszaforgó pénzek függvényében 50 milliárd forint fölé is kúszhat, így ismét százas nagyságrendben várhatók befektetések. Minden erőforrás, valamint szakmai felkészültség és tapasztalat rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy a lehetőségekhez mérten valamennyi céget sikerre vigyünk. Az SZTA mellett a másik két tőkealap befektetéseiből is a legtöbbet kívánjuk kihozni. Az új tőkealapok kidolgozása és véglegesítése a legutolsó stádiumban van, befektetői csapatunk szeptembertől már készen áll a vállalkozók érdeklődésének fogadására, a tárgyalássorozatok elindítására. A komoly érdeklődőknek érdemes minél hamarabb felvenni velünk a kapcsolatot a honlap Kapcsolat menüjében. Az innen letölthető jelentkezési adatlap kitöltése révén munkatársaink továbblépési lehetőséget tudnak javasolni az Alapkezelőt megkereső, tőkeigénnyel rendelkező vállalkozásoknak. Az SZTA és az Alapkezelő működésével, befektetési gyakorlatával kapcsolatos gyakran ismételt kérdéseket válaszokkal együtt ezen a linken gyűjtöttük össze, de ha további kérdései lennének, szívesen várjuk őket bármelyik elérhetőségünkön. Ha pedig nem szeretne lemaradni az Alapkezelővel kapcsolatos hírekről, tőkepiaci fejleményekről, izgalmas cégsztorikról, az alábbiakban feliratkozhat havi hírlevelünkre. [post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]