Egy tőkebefektető élete során rengeteg startup- és projektötlettel találkozik, ígéretesekkel és felejthetőkkel egyaránt. Első találkozása az ötlettel jellemzően egy személyes pitchelés (az ötlet rövid, lényegre törő bemutatása) vagy annak kvázi írásos formája, egy one-pager. Erre az első tárgyalásokat megelőző bemutatkozásra azért van szükség, hogy a tőkebefektető egyáltalán fel tudja mérni, hogy a projekt illeszkedik-e befektetési politikájába, illetve hogy ő is felkészülhessen a személyes találkozóra. Emellett a one-pager az első lehetőség, hogy a vállalkozó felkeltse a másik fél kíváncsiságát.

Mit kell tudni a one-pagerről?

Körülbelül úgy kell ezt elképzelni, mint egy jól megszerkesztett CV-t, amely felkelti a HR-es figyelmét a munkakereső iránt. Az ott leírtak még nem jelentik azt, hogy a jelentkezőnek nyert ügye van, de ha kellően talpraesett, és meggyőzően adja elő képességeit, akár hosszú távú együttműködéssé is alakulhat a dolog. Persze itt nem elég az, hogy a vállalkozásban meglegyenek a képességek, olyan üzleti tervet, üzleti modellt is fel kell mutatnia, amely meggyőzi a befektetőt a projekt életképességéről, a cég növekedési lehetőségeiről. A hasonlatunknál maradva a munkakereső a CV mellett már konkrét javaslatokkal, megoldásokkal jelentkezik a leendő munkaadójánál. A one-pagernek nincs egyetlen elfogadott formája. A dokumentum neve nem véletlenül „egyoldalas”, az üzleti elképzelést be kell tudni mutatni egyetlen oldalon. Miután a vállalkozó jelentkezett a one-pagerrel, pozitív visszajelzés esetén annak részleteit később, a tárgyalások során mutathatja be és egyeztetheti a befektetővel.

[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]

Milyen információkat várunk a vállalkozásoktól?

A one-pagerben alapvetően arra vagyunk kíváncsiak, hogy mit kell tudni a szóban forgó termékről vagy szolgáltatásról és az üzleti elképzelésről. Szeretnénk megismerni a cég által meghatározott piacot és versenytársakat, hogy milyen üzleti modellel kíván árbevételt generálni, hogyan kíván növekedni, illetve hogy milyen célokat tűz ki a vállalkozás a következő öt évre. Fontos kérdés továbbá a szükséges forrás mértéke, felhasználásának célja és időtávja, valamint a tervezett exitstratégia. Emellett be kell mutatni a befektetést megelőző tulajdonosi struktúrát, illetve az ő részvételüket, szerepüket a társaság működésében. Mivel az ötlet nem sokat ér az azt megvalósító emberek nélkül, a tulajdonosokról és a csapatról is szeretnénk többet megtudni.

Hasznos tippek a megfelelő one-pager elkészítéséhez

Gyakorlatilag az üzleti elképzelés egy oldalas összefoglalójáról van szó. Kerülni kell a szöveg termékbemutató jellegét, ugyanis az nem a célközönségnek készül. A tőkebefektető minden esetben a befektetés szempontjából releváns üzleti paraméterekre kíváncsi. Ha a vállalkozás nem dolgozott ki valamennyi kérdésre választ, azt még a kapcsolatfelvétel előtt érdemes végiggondolni. Egy jól összerakott one-pager céltudatos vállalkozást sejtet. A tartalom minden esetben legyen tömör és lényegre törő. Érdemes kerülni az általánosságokat és a hosszú leírásokat. Mi is tudjuk, hogy nem minden esetben tartható az egy oldalas korlát, de legfeljebb két-három oldalban meg kell tudni fogalmazni azt, amit a vállalkozás korábban már nagyon részletesen végiggondolt. Az anyag készülhet magyar és angol nyelven is, azonban érdemes szem előtt tartani, hogy a hazai cégportfóliót építő SZTA-nál a munkanyelv alapvetően magyar. Természetesen lehetőség van további csatolmányok (pl. plusz adatsorok, terméket magyarázó dokumentumok, divatipari cégeknél lookbookok) megküldésére is. Ha a kitöltéssel kapcsolatban bármilyen további kérdés felmerülne, szívesen válaszolunk a tokebefektetes@szta.hu e-mail címre küldött levelekre, illetve a honlapon található kapcsolatfelvételi űrlapon keresztüli megkeresésekre.