Áder János köztársasági elnök jelenlétében kezdte meg működését a Biopolus legújabb bio-szennyvíztisztítója Hollandiában. A mindössze hat éve alapított cég, amely először a 2016-os Budapesti Víz Világtalálkozón mutatkozott be, innovatív technológiájával immáron több tízezer ember szennyvizét is képes megtisztítani a Koningshoeven-ben található trappista apátság területén.
A köztársasági elnök látogatásának oka a globális klímaváltozás elleni fellépés megerősítése volt: pénteken jelentették be, hogy a lengyelországi Katowicében tartják az ENSZ 24. klímakonferenciáját (COP24) december 3. és 14. között. A kezdeményezés Alexander Van der Bellen osztrák államfő révén kapott népszerűséget, ezáltal a csúcstalálkozóra több mint 30 ezer résztvevőt, köztük állami vezetőket várnak a világ közel kétszáz országából. A tanácskozás előkészítő ülései ugyan ezen a héten megkezdődtek, 15 ország állam- és kormányfői még ezt megelőzően elfogadták és aláírták a közös kezdeményezést, köztük Áder János is.
Élőgyárak
Az államfő hollandiai látogatása zárásaként jelen volt a Biopolus Technológiák Zrt. hazai fejlesztésű bio-szennyvíztisztító komplexumában, amelyet a Tilburghoz közeli koningshoeveni trappista apátság területén helyeztek üzembe. A Biopolus, amely a 2016-os Budapesti Víz Világtalálkozón mutatta be technológiáját, a világon egyedülálló, integrált városi víz-, energia- és anyag-visszaforgató rendszerek, ún. „élőgyárak” fejlesztésével foglalkozik. A cég a világ városainak, üzleti, lakó- és ipari parkjainak kínál látványos és egyben gazdaságos vízforgalmi rendszereket. A szennyvíztisztító cég 2015-ben kapott mintegy 240 millió forint tőkeinjekciót a Széchenyi Tőkebefektetési Alaptól.
A magyar fejlesztésű bio-szennyvíztisztító, melynek működését a Biopolus alapítója, Kenyeres István mutatta be, egészen más technológiával működik, mint a hagyományos létesítmények, ugyanis növényeket és algát használ fel a víz megtisztításához. Mindezek mellett a létesítmény kommunális és ipari szennyvíz tisztítására is alkalmas, az eljárás menete pedig nem csupán gyorsabb és hatékonyabb az átlagosnál, de a gyógyszer- és vegyszermaradványokat is sikeresen kiszűri. Hatékonyságát jól illusztrálja, hogy a bioreaktor technológiát alkalmazó bio-szennyvíztisztító akár húszezer ember – avagy egy nagyobb város – szennyvizét is képes megtisztítani. A körforgásos technológia egyúttal lehetőséget ad a szennyvíziszapban lévő anyagok, az ebben meglelhető energia kinyerésére, azok ipari nyersanyagként történő újrahasznosítására.
[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]
Hazai termékek nemzetközi piacon
Áder János dicséretesnek tartotta, hogy – míg Hollandia több évszázados vízkezelési gyakorlatára, a magyarok pedig árvízi védekezési módszereire lehetnek büszkék – a beruházást megvalósító Biopolus hazai termékkel, új technológiai innovációval olyan piacon jelent meg, ahova külföldről különösen nehéz betörni. Egyedi újrahasznosító megoldásával a Biopolus technológiája a fejlődő országok segítségére is lehet, hiszen az ottani szennyvizek mintegy 90 százaléka tisztítatlanul kerül vissza a mezőgazdasági, lakossági felhasználású vízkészletekbe.
Ahogy azt korábban megírtuk, a magyar vízipar évtizedek óta nemzetközileg elismertnek számít, az erre alkalmazott technológia iránt pedig globális kereslet mutatkozik. A magyar vállalkozások, mint a Cyclator Kft., erős tudásbázissal, magas szintű mérnöki szolgáltatásokkal és technológiai megoldásokkal rendelkeznek, aminek köszönhetően Magyarország világszínvonalú vízipari megoldásokat tud kínálni mind a modern, mind a vízhiánnyal és nem megfelelő vízellátással küzdő országoknak.
Kép forrás: MTI