Közel 70 hazai kis- és középvállalkozásból álló portfólió esetén már egészen sokatmondó elemzést lehet készíteni az éves eredményekről. 2015 júliusában, négy éves működés után az SZTA elmondhatja magáról, hogy több mint 9 milliárd forint tőkével segíti a magyar kkv-kat, és még mindig van közel fél év a kihelyezési időszak végéig. Ez alatt az időszak alatt várhatóan a teljes, mintegy 13 milliárd forintos tőkeforrás kihelyezésre kerül, a tőkealap számításai szerint összesen közel 100 vállalkozás növekedését támogatva. A még befektetésre váró vállalkozások számára biztatóak lehetnek a portfóliócégek 2014-es működéséről készített elemzés.
Az SZTA folyamatosan nyomon követi portfóliócégei tevékenységét, eredményeit, amelyből évente elkészít egy összegzést, amely folyamatosan arról árulkodik, hogy az Európai Unióban is egyedülálló tőkeprogram rendkívül sikeresen működik. Bár a befektetési időszak 2015 végén lezárul, tapasztalataink azt mutatják, hogy még számos olyan hazai kis- és középvállalkozás található a piacon, amely növekedéséhez jelentős segítséget nyújtana a Széchenyi Tőkealap által nyújtott finanszírozási forrás, sőt az Alap utolsó körös befektetései is több ígéretes vállalkozás közül fognak kikerülni, a kihelyezhető tőkeforrás azonban sajnos véges.
De vizsgáljuk meg a portfóliócégek eredményességének legfontosabb pontjait, megállapításait!
- A cégek közel 80 százaléka innovatív, ami a hazai átlaghoz képest kiemelkedő eredményt jelent.
- Tavaly 10-ből 6 vállalkozás növelni tudta árbevételét, ami javulást jelent még az előző évhez képest is.
- Minden harmadik vállalkozás növelni tudta eredményét is, miközben a cégek jelentős többségénél a pozitív eredmény a kezdeti beruházások és egyéb költségek miatt a következő években lesz kimutatható.
- Tízből négy vállalkozás csekély összegű (de minimis) tőkebefektetési konstrukcióban vont be forrást, átlagosan közel 80 millió forintot, míg tízből hat cég az Európai Bizottság egyedi engedélye alapján létrehozott tőkebefektetési konstrukciók keretében jutott átlagosan 160 millió forint értékű finanszírozási forráshoz.
- Az átlagos befektetési érték évről évre folyamatosan növekedett, míg az első két évben a csekély összegű konstrukciónak köszönhetően átlagosan 82, illetve 96 millió forint finanszírozási forrást kapott egy vállalat, addig az újabb termékek megjelenésével előbb 154, majd 2014-ben közel 157 millió forintra ugrott ez az érték.
- Az elmúlt 4 évben (a második körös befektetéseket is figyelembe véve) az átlagos tőkekihelyezés meghaladta a 125 millió forintot.
- A portfóliócégek több mint fele növelni tudta foglalkoztatottjainak körét, 40 százaléka pedig megőrizte közvetlen, vagy közvetett munkavállalóinak létszámát.
- A közel 70 cég összesen több mint 2000 családnak biztosít jelenleg megélhetést.
- Míg a hazai kis- és középvállalkozóknak átlagosan csupán 10 százaléka exportál, a Széchenyi Tőkealap portfóliócégeinek 75 százaléka van jelen a külpiacokon is.
A fenti eredmények jól mutatják, hogy számos olyan vállalkozás működik Magyarországon, amely tőkebevonás segítségével jelentősen tudná növelni cégértékét, legyen szó a fémiparban, feldolgozóiparban, autóiparban, informatikában, egészségügyben vagy éppen a kreatíviparban tevékenykedő többéves múlttal rendelkező vagy akár induló vállalkozásról. Számukra kulcskérdés, hogy megtalálják a nekik legmegfelelőbb tőkekonstrukciót, illetve azt a tőkebefektetőt, akivel hatékonyan és eredményesen együtt tudnak működni.
[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]