Desing HétIdén szeptember 25. és október 4. között 12. alkalommal rendezik meg a Design Hetet Budapesten, amely a város számos pontján kínál érdekes és hasznos programokat, lehetőségeket elsősorban a kreatív-, illetve designiparban érdekeltek, divattervezők, designerek számára. A szektor legnagyobb hazai rendezvénye 2014-ben rendkívüli érdeklődésre tartott számot, a Széchenyi Tőkealap részvételével. Az SZTA társszervezőként idén két izgalmas programra invitál minden, vállalkozását elindítani vagy építeni kívánó designert, cégvezetőt.

Ha olyan vállalkozó, ötletgazda vagy, aki üzleti tudását szeretné bővíteni, illetve pénzügyi lehetőségeket keres céljai megvalósítása érdekében, érdemes megjegyezned a következő két időpontot A beszédes című „Csinálj pénzt a divatból!” üzleti reggelin szeptember 30-án, szerdán reggel 9 és 11 óra között, az elsősorban kreatívipari cégeknek ajánlott pénzügyi workshopon pedig másnap, október 1-jén, 10 és 13 óra között várunk minden, üzleti tudását gyarapítani kívánó, illetve tőkebevonáson gondolkodó fiatal vállalkozót. Alább röviden olvashattok a két programról, további részleteket pedig a következő linken érhettek el, illetve a programra jelentkezni is ide kattintva lehet.

Csinálj pénzt a divatból! (Üzleti reggeli)

Ha fiatal tervező vagy, üzleti angyalokkal, az iparágban jártas és tapasztalt cégvezetőkkel szeretnél találkozni, és értékes kapcsolatokra tennél szert, a Design Terminal konferenciatermében és társszervezésével szeptember 30-án megrendezésre kerülő program kiváló lehetőséget kínál erre. Most egy üzleti reggeli keretében teheted fel valamennyi, vállalkozásindítással, kapcsolatépítéssel és üzletfejlesztéssel kapcsolatos kérdésedet. A beszélgetésen többek között találkozhatsz Dr. Dura Mónikával (AGNESKOVACS) és Martényi Zitával (ÁERON).

Pénzügyi workshop kreatívipari cégeknek

Október 1-jén, az EMKE irodaházban vár minden érdeklődőt az SZTA a Design Terminallal közösen rendezett szakmai workshopján. A programot elsősorban startupperek, kreatív marketingesek és profi designerek számára ajánljuk. A három órás, számos témát felölelő, elsősorban gyakorlati tanácsokra és hasznos példákra építő interaktív workshopon mindenki lehetőséget kap arra, hogy feltegye valamennyi olyan kérdését, amelyet korábban nem mert vagy nem volt rá lehetősége. Az előadók és témák listája ITT elérhető el.

Az eseményekre a https://szta.hu/design oldalon, az egyes programok alatt, a „Jelentkezem az eseményre” linkekre kattinva nyílik lehetőség.

[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]