Hiába a szakértelem, a jó üzleti tervezés, a valós növekedési potenciál, kellő körültekintés nélkül nagyon nehéz megelőzni, hogy a komoly erőbedobással elnyert tőke a napi működés során kiáramoljon. Ez ellen a jó partnerség segíthet a legtöbbet, mely ebből a szemszögből nézve nem más, mint a költségekkel kapcsolatos tudatosság és transzparencia.
Egy projekt jövője a befektetett tőke hasznosulásától függ, ezért nem szabad hagyni, hogy a megszerezni kívánt tőke készpénzben kiáramoljon, azaz nem termelő kiadásokra csorogjon el. A tapasztalatok szerint ennek veszélye akkor a legnagyobb, ha a vállalkozás lejárt hitelek, tagi kölcsönök vagy egyéb fennálló kötelezettségek finanszírozását reméli a tőkebefektetőtől. Számukra rossz hírünk van: a befektető ilyen célokra nem ad pénzt, mert nem teremt hasznot; a cég nem fejlesztésre költi, így a tőke ilyen jellegű felhasználása nem fogja az eredményességet növelni. A valóságban – nem kellően figyelmes befektetői magatartás mellett – előfordultak már a fentiekhez hasonló esetek, azonban ennek veszélyét a tőke már igyekszik a legelején, de legkésőbb az átvilágítás szakaszában felmérni.
Vállalatvezetőként kritikusan és külön egységként kell szemlélni a kisebb, eseti kiadásokat is. Ilyenek például az utazási, konferencia-, kiállítási és egyéb, marketinghez kapcsolódó költségek. A legtöbb sikeres vállalat számára a bevált gyakorlat a következő: egyrészt, előre meghatározzák a költségvetésben az ilyen jellegű kiadások arányát – ezzel az előre tervezhető kategóriába helyezik ezt a költségtípust. Másrészt, a kiadásokat eredményekkel kell igazolni: csak akkor költhető el rájuk a pénz, ha akár trendszerűen, akár eseti alapon mérhető a kiadások árbevétel-emelő és hatékonyságjavító hatása – így a kiadás sikeres befektetéssé válik.
Tőkebefektetési döntés előtt annak is egyértelművé kell válnia a kockázati partnerek számára, hogy a cég, vagy annak tulajdonosa, sürgős esetben mekkora tőkét képes mozgósítani. Előfordul, hogy a vésztartalékok hiánya akkor válik komoly kockázati tényezővé, amikor a friss kockázati tőkéhez jutott vállalkozás, például, pályázati forrást nyer el. Egy ilyen helyzet a befektetőt partnerből végrehajtóvá fokozza le: nincs más választás, a tőke ebbe a projektbe kerül. Azonban ritka a 100 százalékig teljesülő projekt, a hiánytalanul lehívható támogatás, és a pénz beérkezése is csúszhat. Saját finanszírozási tartalék hiányában tehát a pályázati projekt is megbukhat, és ilyenkor a kockázati tőkés is elveszíti a pénzét. Ezért tartalékot mindenképpen be kell tervezni, ha másért nem, hát a cash-flow fenntartása érdekében. Mekkora tartalék kell? A tapasztalatok szerint ideális, ha egy cégtulajdonos veszély esetén képes a befektetett tőke 25 százalékának megfelelő összeget biztosítani, például tagi kölcsönként.
A pénzkiáramlás fent említett típusai jellemzően nagyobb összegeket jelentenek, mint a mindennapi működés költségei, ráadásul általában elkerülhetetlenek, így rövidtávon nagy eséllyel befolyásolják a vállalkozás növekedési kilátásait. Ettől azonban nem szabad félnünk, hiszen a hasonló események előre láthatóak egy társaság életében, így fel is lehet rájuk készülni. Ha azonban a kockázati tőkés és a vállalkozás között ezeket bármilyen okból nem tisztázzák előre, nagy a kockázata annak, hogy a befektetett pénz nem válik működő tőkévé. Ezzel szemben, a tudatos és őszinte partnerség megadja a sikerre az alapvető esélyt.