New Yorkban, számos startup között mutatkozott be a magyar tulajdonú ShiwaForce Excel-táblázatokat webes és mobil alkalmazásokká alakító egyedi fejlesztése, a Karma Platform. A technológiai szektor, illetve startup szcéna vállalkozóit, innovátorait felvonultató TechCrunch Disrupt konferencia és startup-verseny a legújabb fejlesztésekbe, előremutató munkákba enged betekintést. A magyar fejlesztők többek között annak köszönhetően mutathatják be terméküket New Yorkban, hogy tavaly összesen 365 millió forint kockázati tőkét vontak be a vállalkozásba, amelyből 200 millió forintot a Széchenyi Tőkealap biztosított.
Az SZTA 40. befektetését tavaly hazánk és Közép-Európa egyik leggyorsabban növekvő technológiai vállalataként mutattuk be, amelyet a New York-i konferencián való szereplés is megerősít. Az amerikai piacra szánt, egyelőre béta verzióban tesztelhető applikáció sikert aratott szakmai körökben, a startupokkal foglalkozó Nibletz például egyenesen a konferencia legjobbjának, illetve az utóbbi idők legötletesebb, legeredetibb projektjének nevezte. Egy rövid videóinterjút is készítettek a budapesti csapattal, amely alább megnézhető.
A Karma Platform lehetőséget nyújt a céges felhasználóknak arra, hogy táblázatokban tárolt adataikat egyszerű drag & drop („fogd és vidd”) módszerrel személyre szabott üzleti applikációkba helyezzék át. Az applikáció az Excel rugalmasságát a nagyvállalati ügyviteli rendszerek robosztusságával és megbízhatóságával ötvözi. Átlátható, skálázható, multi-platform online kezelőfelületen teszi lehetővé a komplex üzleti feladatok elvégzését.
A New Yorkban bemutatott webes és mobil applikáció jelenleg ingyenes béta verzióban tesztelhető. A végleges verziót pedig a nemzetközi piac számos kis- és középvállalkozása számára kívánja elérhetővé tenni a társaság, egyedi, újszerű adminisztrációs megoldást kínálva számukra.
A ShiwaForce remek például szolgál azon startupok, innovatív vállalkozások számára, amelyek fejlesztésükhöz finanszírozási forrást kívánnak bevonni. A befektetéstől a termék New York-i kiállításon való bemutatásáig kevesebb mint egy év telt el, ez idő alatt a csapat rengeteget dolgozott, hogy eljuthasson erre a pontra. Bár a Karma Platform fejlesztése már több mint három éve folyik, a tökéletesítés folyamatos, hogy mind a már meglévő, mind az új megrendelők széleskörű igényeit kielégíthessék.
[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]