Újabb három magyar vállalkozás mondhatja el magáról, hogy többéves befektetési időszak után sikeresen vásárolta vissza tulajdonrészét a tőkebefektetőtől. Az SZTA ugyanis újabb három portfóliócégéből lépett ki sikeresen, ami azt jelenti, a tavalyi első exit óta már több mint tíz kilépésen van túl, ami kiemelkedő aránynak számít a 2014-ben mindössze 8 exitet megvalósító hazai piacon. A kaposvári, a pécsi és a nyíregyházi cég 2012 és 2013 között az SZTA összesen több mint 250 millió forint értékű tőkéjével finanszírozta növekedését.
Ahogy arról már korábban is szó volt, valamennyi befektetés fő célja a sikeres exit, akár a tervezett időpontban, akár annál korábban valósul meg. Amellett, hogy az SZTA rövid távú célja, hogy minél több hazai vállalkozásnak adja meg az esélyt arra, hogy teljesítsék üzleti terveiket, hosszú távon azon dolgozik, hogy tőkeerősödésének köszönhetően ezen vállalkozások minél jelentősebb aránya tudja biztosítani hosszú távú növekedését, fejlődését akár évekkel az exit után is. A SZTA több mint 70 befektetéséből már több mint 10 végződött exittel, amelyek jelentős részének eredményei meghaladták a korábbi várakozásokat.
Az SZTA a szabolcs-szatmár-bereg megyei Gémtech Kft.-ből és a baranya megyei Matro Kft.-ből a korábban meghatározott időben, illetve a tervek szerinti, 10 százaléknál magasabb hozammal szállt ki. A somogy megyei Med-Scop exitje a befektetési időszak vége előtt valósult meg, az előző két esethez hasonlóan a cég tulajdonosai általi kivásárlással. Korábban a korai exitek három jellemző formáját vázoltuk fel, a Med-Scop esetében az első forgatókönyv valósult meg, azaz – egyébként az SZTA elsődleges exitstratégiáját követve – a menedzsment vásárolta ki a befektető tulajdonrészét.
[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]
Egy éve hasonló sikerekről tudtunk beszámolni, ugyanis a Széchenyi Tőkealap legelső exitje, a technológiai iparágban működő Mobile Engine már a kilépés után egy nagyobb, a külföldi terjeszkedést finanszírozó befektetőt is meg tudott győzni cége további növekedési potenciáljáról, amire az SZTA befektetése nélkül nem valószínű, hogy esélye lett volna. Nem sokkal ezután, jelentős hozammal szállt ki a borászati csomagolóanyagokkal foglalkozó Eno-Packból az Alap. Az idei ősz pedig többek között ismét a sikeres exitekről szól az SZTA-nál. Lássuk, mit kell tudni a három vállalkozásról!
Med-Scop Kft.
A kaposvári székhelyű induló vállalkozás 2013-ban összesen 120 millió forint értékben fektetett be az SZTA. A tőkebefektetés 220 millió Ft-ról szólt, de a társaság a második ütem lehívása helyett kivásárolta az Alapot. A cég elsőszámú projektje egy hazánkban egyedülálló, de a Kárpát-medencében is példaértékűnek számító, népegészségügyi célokat szolgáló, ún. szűrőbusz létrehozása és üzemeltetése volt. A szűrőbusz 2014-től üzemel, és tavaly már több ezer szűrést bonyolított le a dél-dunántúli régió kisvárosaiban, aprófalvaiban.
Gémtech Kft.
A nyíregyházi székhelyű cégbe 2012-ben fektetett be az Alap, összesen 84 millió forintot, amelynek köszönhetően a vállalkozás robosztus fejlődésnek indult, árbevétele két év alatt közel 250 százalékkal, üzemi eredménye csaknem 300 százalékkal emelkedett. Ezalatt a társaság Északkelet-Magyarország egyik meghatározó fémipari vállalkozásává vált, világszínvonalú infrastruktúrával, szakképzett, tapasztalt munkaerővel és egyre bővülő nemzetközi megrendelői körrel.
Matro Kft.
A dél-dunántúli régió egyik meghatározó beszállító ipari vállalkozása 2012-ben vont be összesen 55 millió forint értékű kockázati tőkét a Széchenyi Tőkealaptól. A cég a tőkebevonással stabilizálta pénzügyi helyzetét és megerősítette beszállítói pozícióit. A cég sikeres fejlődését megalapozzák a fejlett technológia, a stabil munkaerő-állomány és a nemzetközi autó- és járműipari megrendelők.