Képzeld el, hogy céged befektetésre vár, és azon múlik a megállapodás jövője, hogy a befektető elég értékesnek találja-e a cégedet, és lát-e benne annyi potenciált, hogy bízzon a kapcsolat jövedelmezőségében. A következő feladat a vállalat értékének meghatározása, amelyből jól látszik, hogy pontosan mennyit is ér. Viszont ez sajnos nem ilyen egyszerű. A vállalat értéke ugyanis attól függ, hogy milyen módszerrel kívánják azt meghatározni, mivel a legtöbbjük a vállalat más-más aspektusát veszi figyelembe, illetve hagyja figyelmen kívül. A vagyonérték alapú, illetve a piaci alapú értékelési módszerekről már szót ejtettünk, most pedig szintén két népszerű kategóriát vizsgálunk meg.
A tulajdonosi érték koncepciója
A kategória legelterjedtebb, az SZTA által is alkalmazott módszere a diszkontált cash-flow (DCF) alapú vállalatértékelés. A módszer a vállalatérték becslésekor a tőkebefektetők által elvárt megtérülés mértékét a jövőben termelődő, szabadon felhasználható pénzvagyon tükrében vizsgálja. Legnagyobb előnye, hogy a korábbi módszerektől eltérően a pénz időértékét is figyelembe veszi, tehát a vállalkozás értéke a jövőbeli várható pénzáramlásoktól, illetve ezek kockázatától is függ, ugyanis múltbéli adatokra épül és meghatározott növekedési ütemmel számol. Egy jelentős hátránya van, hogy a hozamokat csak valószínűsíteni tudja, amelyek alul- vagy felülteljesíthetnek a becsült értékhez képest.
A DCF egyes modelljei abban különböznek, hogy a nevében is szereplő cash-flow (pénzáramlások) mire vonatkozik. Ez alapján megkülönböztetjük a Free Cash Flow (FCF) alapú modellt, amelynél a hitelezők kielégítésére felhasználható pénzösszegeket is figyelembe kell venni, az Equity Cash Flow (ECF) alapú modellt, amelyben a kamat és az adó levonása utáni eredményt kell alapul venni, illetve a Capital Cash Flow (CCF) alapú modellt, amely annyiban különbözik az előzőtől, hogy az idegen tőke kamatának adómegtakarítási hatásával is számolni kell.
Szerintünk legfőképpen azért érdemes használni a modellt, mert olyan értékelési keretrendszert képez, amely önmagában nem csupán az értékelést teszi lehetővé, de a cég működésével kapcsolatos fontos információkat és üzleti modellt is számszerűsíti és egy keretrendszerbe integrálja, ami által jobban megismerhetővé válik a társaság jelenlegi, illetve tervezett működése.
[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]
A hozzáadott érték alapú módszerek
A vállalatértékelési módszerek közül a hozzáadott értéket alapul vevők a legújabbak. A hagyományos eljárásoknál hatékonyabb módon kíván mérni, méghozzá a menedzsment teljesítményének és értékteremtő képességének bevonásával. A módszer elve szerint ugyanis a számvitelileg kimutatható profit és pénzmozgás adataira a menedzsment munkája hatással lehet, éppen ezért csupán ezeket figyelembe véve nem kaphatunk pontos képet. Annak meghatározására, hogy a menedzsment értéket teremtett-e adott időszakban, három modell ismert: a gazdasági hozzáadott érték (EVA), a hozzáadott piaci érték (MVA) és a befektetésre vetített megtérülési ráta (CFROI) koncepciói.
Az EVA módszeren alapuló számítása a számviteli profit helyett a gazdasági profitot kalkulálja, amelynek több előnye is van az előbbihez képest: egyrészt nem csupán a bevételeket, de az összes olyan tárgyévi költséget figyelembe veszi, amely nem szerepel a számviteli elszámolásokban (beleértve a tőke költségét is), másrészt a pénzügyi rendezést figyelmen kívül hagyó kettős könyvvitel elvei helyett a cash-flow szemléletet veszi alapul. Harmadrészt pedig sokkal kevésbé manipulálható, ugyanis kiszűri a könyvvitelben szereplő torzító lehetőségeket. Nem csupán az elvárható megtérülést, de az a felett realizált többletprofitot is méri.
A módszer előnye, hogy tényleges piaci hozamokból indul ki, és a ténylegesen elért adózott eredményt veszi figyelembe. Egyik leggyakoribb kritika ellene, hogy rövid távú szemlélet jellemzi.
Az MVA kiszámításához nem csupán a könyvviteli adatokat, de objektív piaci információkat is felhasznál. A múltbeli számviteli alapokon alapuló EVA-tól abban különbözik, hogy nem statikus adatokat vesz figyelembe, hanem az MVA időbeli változását, így egyfajta tendenciát mutat. A CFROI modelljének célja, hogy meghatározza a vállalat befektetett tőkére vetített belső megtérülését. Amennyiben a kiszámított megtérülés több a tőkeköltségnél, akkor értékteremtésről, ha kevesebb, akkor értékrombolásról beszélhetünk.
Bár négy nagy kategóriáról beszéltünk részletesebben, természetesen ezek mellett azért még előfordulnak egyéb, kevésbé elterjedt módszerek is. A legegyszerűbb például a szorzószám alapú értékelés, amely vagy egyszerűen a korrekciós tételekkel módosított eredményen, az ún. EBITDA mutatón, vagy az adózott eredményen alapszik. A módszer viszont nem mindig tükrözi a valós eredményt, ugyanis a kimutatott nyereség szinte sohasem egyezik meg a tényleges pénzforgalommal. Éppen ezért kevésbé vonzó vállalatértékelési módszer.
Valószínűleg nem kell hangsúlyozni, hogy ahány módszer, annyi különböző érték tulajdonítható ugyanannak a cégnek. Tehát ha két cég értékét össze szeretnénk hasonlítani, mindenképp érdemes ugyanazt a módszert alkalmaznunk mindkét esetben.
Bár bejegyzésünk igyekszik átadni a legáltalánosabb tudnivalókat a témával kapcsolatban, azt minden vállalkozónak érdemes tudnia, hogy a vállalatértékelés művelete komoly szaktudást igényel, ráadásul a vállalatvezetőnek több kihívással is szembe kell néznie, ha a lehető legpontosabban szeretné kideríteni cégének értékét.