Azok számára, akik elkötelezettek a hazai befektetési és tőkebevonási környezet folyamatos fejlődése iránt – így az SZTA számára is –, pozitív híreket hozott az MFB legfrissebb, őszi felmérése. A megkérdezett 560 vállalat körében ugyanis a felmérés történetében először javult a makrogazdasági környezet megítélése, nőttek az exportértékesítési várakozások rekordszintre – 70 százalékra – erősödött a beruházást tervezők aránya, és a cégek több mint ötöde bővítené munkaerő-állományát a következő évben. Eltúlzott optimizmus nélkül is látható: nem véletlen, hogy a mért 52,2 százalékos szinttel az utóbbi két évben először többségbe kerültek a forrásbevonást tervezők. Ha ugyanis a gazdasági és piaci környezet akár csak kis lépésekkel javul, a növekedésre képes vállalatok feltőkésítése a korábban nagyobb ütemben indulhat meg – a fő források pedig már rendelkezésre állnak.
A hazai vállalatok az eddiginél nagyobb arányban terveznek fejlesztéseket, beruházásokat, valamint forrásbevonást – derül ki a Magyar Fejlesztési Bank legfrissebb, 2013. őszi felméréséből. A 2009 óta félévente kiadott MFB-indikátor, amelyen a makrogazdasági és piaci környezet relatív változásai jól megfigyelhetőek, az elmúlt félévben 57,3 pontos értékével meghaladta az eddigi rekordot, a 2011. tavaszi szintet is. A cégek működésének alapjait alkotó területekkel kapcsolatos adatok ugyanezt támasztják alá: a környezetben erősödő növekedési potenciál javuló értékesítést vetít előre, amelyhez azonban meg kell történniük az elmúlt években elhalasztott fejlesztéseknek és munkaerő-bővítésnek is. Mindez számunkra azt jelzi, hogy a különböző cégekre és helyzetekre szabott, uniós források révén végrehajtott tőkebevonási lehetőségek felfedezésében a kis- és középvállalatok egyre aktívabbá válnak.
A felmérés eredménye szigorúan kiegyensúlyozottan szemlélve is vagy trendfordulót, vagy kicsi, de határozott lépést jelent pozitív irányban egy sor kiemelt területen. A gazdaságban kedvező fordulatot tapasztalók aránya 35,3 százalék volt, míg továbbra is romló viszonyokról 29 százalék számolt be – a pozitív megítélés aránya azonban most először volt nagyobb, mint a borúlátóé. A cégek 41 százaléka az elmúlt évben növelni tudta árbevételét, és 45,3 százalék a következő évben is erre számít. Miközben a hazai értékesítésből származó bevételek romlását és javulását szinte ugyanolyan arányban tartják lehetségesnek a cégek, és a jelenlegi szintről a vállalatok 50 százaléka szerint nem lesz elmozdulás, az exportbevételek növekedése egyértelműen komoly várakozás, amelynek értéke megközelíti a 2011. tavaszi rekordszintet.
Mindezek hatására a forrásbevonási szándék erősödött, és a finanszírozási helyzet várható javulása befolyással lesz a tőkebevonási, valamint a hitelfelvételi lehetőségek aktívabb kihasználására is. A forrásbevonást tervezők 2011 tavasza óta először jelentik a többséget a megkérdezettek között, míg az ettől a lehetőségtől elzárkózók aránya mintegy 20 százalékos. A tőkebevonással elérhető új forrásokat a piaci növekedési lehetőségek kihasználásának érdekében a cégek elsősorban fejlesztési beruházásokra, valamint a dolgozói létszám bővítésére fordítanák.
Azonban az a tény sem elhanyagolható, hogy közel egyharmaduk pénzügyi helyzete jelenleg kritikus (a mélypont 2012 tavasza volt 35,8 százalékkal), hitellel pedig önmagában nem finanszírozható a vállalatok ígéretes jövője. Az átgondolt üzleti tervezés és a ténylegesen pozitív piaci potenciál bemutatása azonban tőkéstársak, például új kisebbségi tulajdonos bevonásával megerősíthető a tőkeszerkezet, hogy a cég banki hitelezői szempontból is hitelképessé válik. Így megtörténhetnek mindazok az elhalasztott, illetve új kapacitásokat építő beruházások, amelyeket a cégek 70 százaléka tervez a következő egy évre.