Természetesen nem csak az a célunk, hogy megtaláljuk a tőkebefektetésre alkalmas partnereinket, hanem az is, hogy egy kölcsönösen előnyös megállapodás, illetve néhány év együttműködés után mindannyian nyertesként intsünk búcsút a másiknak. Éppen ezért a befektetés után folyamatosan figyelemmel kísérjük a vállalatok működését és eredményességét. Alapításunk harmadik évfordulóján összegeztük befektetési projektjeink részeredményeit.
Portfoliócégeink több mint fele növelte árbevételét 2013-ban, s ami különösen örömteli, hogy a befektetésekből megvalósuló fejlesztések és beruházások segítségével e rövid idő alatt minden 10. társaságból 4 az eredményességét is növelni tudta. Külön pozitívumként könyvelhetjük el, hogy a cégek 75 százalékánál a foglalkoztatás is bővült, 25 százalékuk pedig megőrizte közvetlen, vagy közvetett munkavállalóinak létszámát.
Mivel az Alap elsősorban a hagyományos iparágakban keresi befektetési célpontjait, külön örvendetes, hogy az innovációs készség és az exportképesség ezekben a cégekben meghaladja az előzetes várakozásokat, és messze felülmúlja az átlagos szintet. A befektetések közel háromnegyedénél – saját termék vagy szolgáltatás fejlesztése révén – megjelenik az innováció. A 2012-es befektetések körében ez az arány már 77 százalékos, a 2013-ban megvalósultak közül pedig a cégek több mint feléről mondható el, hogy innovatívak.
Az EU egyedi engedélyének köszönhetően tavaly óta a befektetések összeghatára 220 millió forintra emelkedett, ami azt jelentette, hogy az SZTA potenciális partnerekből álló kkv-köre mindinkább a nagyobb cégek irányába tudott bővülni. Részben ennek tulajdonítható az a lényeges változás, hogy míg 2012-ben a vállalkozások egyik fő motivációja a kapacitásbővítés volt, addig a 2013-ban tőkéhez jutó cégek esetében jóval kiemelkedőbb cél volt a saját termék vagy szolgáltatás határokon túli megjelentetése is.
A tőkebevonás jellemző céljai az SZTA portfóliócégek esetében
Ahogy a fenti ábrán is látszik, a vállalkozások tőkebevonásának legfontosabb célja a hazai piacbővítéshez szükséges források megteremtése volt. A kapacitásbővítés, illetve a külpiacra lépéshez szükséges finanszírozás előteremtése mellett a kínálatbővítés is a fő indítékok között szerepelt. A vállalatok terveit az SZTA 4,5 milliárd forintra rúgó befektetése mellett további 1,5 milliárd forintos magánforrásból származó tőke is segítette.