A 2008 vége óta tartó válságot világszerte számos iparág és piac megsínylette. A gépjármű-forgalmazást a kereslet drasztikus visszaesése miatt máig a recesszió klasszikus áldozataként emlegetik. A körülményeket tekintve szinte lehetetlen, hogy ebben az iparágban egyhamar bárki növekedést tudjon felmutatni – vagy mégsem?
Tőkealap-kezelőként hétről hétre számos hazai vállalkozással találkozunk, és van alkalmunk meggyőződni arról, hogy bármelyik iparágban lehet sikert elérni, ha a cégben megvan a rugalmasság, a képesség az újításra, és az üzleti igények józan felmérésére. Ez alól a válság által leginkább sújtott gépjármű-forgalmazás sem kivétel – ezt igazolja az alábbi példa is.
Nyilvánvalónak tűnik, hogy a gépjármű-forgalmazás, illetve a hozzá kapcsolódó gyártási és szolgáltatási iparágak számára rendkívül nehéz lesz a felépülés. A személygépkocsik két-három évenkénti új modellekre cserélésének korábbi szokása luxuskiadásnak bizonyult, amelyet a legtöbben, saját bevallásuk szerint, már a válság előtt sem engedhettek volna meg maguknak. A szakértők szerint a válság előtt tömegesen felvett gépjárműhitelekből származó tartozások rendezéséig pedig nem is lehet arra számítani, hogy ezekben a kapcsolódó iparágakban számottevő növekedés következhet be.
Sikeres irányváltás: személygépkocsi-értékesítéstől a járműjavításig
Okosan váltott profilt a korábban rendkívül sikeres autókereskedő cég, az Autó-Füred Kft. az elmúlt években azzal, hogy értékesítés helyett a korábbinál nagyobb potenciált biztosító járműjavításra, szervizre és vizsgáztatásra helyezte a hangsúlyt.
Amikor a megváltozott gazdasági környezet hatására a vállalkozás gépjármű-értékesítésből származó árbevétele drasztikusan lecsökkent, a 2008-ban megépített szerviz – amely a térség legjobban felszerelt többállásos szervize és vizsgáztató állomása – kapacitásaira épülő, karbantartásra és javításra fókuszáló szolgáltatásai továbbra is biztos bevételi forrást jelentettek.
A vállalkozás teljes körű szerviz-szolgáltatást nyújt a Tiszafüred vonzáskörzetében élő személyautó tulajdonosok számára, 2010-ben pedig megszerezte az önálló műszaki vizsgaállomási engedélyt, így tevékenységi köre a műszaki vizsgáztatással is kibővült. A 23 főt foglalkoztató tiszafüredi társaság tehát talpon maradt, a mezőgazdasági és tehergépjármű szegmensre koncentráló további fejlesztési tervek megvalósításhoz pedig 50 millió forint tőkét vont be a Széchenyi Tőkebefektetési Alaptól.
Mindez világosan bizonyítja, hogy egy innovatív, minőségi és mennyiségi növekedésre is képes cég, meglévő piaci igényeket kielégítő termékekkel, szolgáltatásokkal, még a leszakadónak tartott iparágakban is remek eredményeket tud elérni, bővítve a foglalkoztatást, hosszú távon fenntartva az újító szellemet.