A kelet-magyarországi régió legdinamikusabban fejlődő és legnagyobb gyártási kapacitását felvonultató fémipari vállalkozása kifejlesztett egy olyan rendszert, amelynek létrehozásával évek óta – eredménytelenül – kísérleteznek a legnagyobb, acélszerkezeteket gyártó cégek. Az egyedülálló megoldás növeli az acéliparban használatos hegesztőgépek hatékonyságát, a munka minőségét, segíti a pontosabb adatelemzést és javítja az energiamegtakarítást. A vállalat kiszervezte a fejlesztést, illetve a hozzá tartozó üzletágat egy startup jellegű cégbe, amely az SZTA 210 millió forintos tőkéjével kívánja kiszolgálni partnerei igényeit.
A GÉMTECH Kft.-ről van szó, amelybe a Széchenyi Tőkealap 2012-ben már invesztált kockázati tőkét, és a cég robosztus fejlődésének köszönhetően tavaly, a tervek szerinti időpontban sikeresen ki is lépett belőle. Az átlagos cégnövekedési szintet jelentősen meghaladó bővülésről van szó, két év alatt a társaság árbevétele közel 250 százalékkal, üzemi eredménye pedig csaknem 300 százalékkal emelkedett. A kiugró eredmények többek között a képzett szakembergárdának, a minőségi termékeknek és szolgáltatásoknak, illetve a nemzetközi ügyfélkör folyamatos bővülésének köszönhető.
A társaság által kifejlesztett GEMMOR (Gémtech Energia Megtakarító és Munkaidő Optimalizáló Rendszer) olyan nagynevű nemzetközi ügyfelek igényeire érkező, egyedülálló megoldás, mint a Siemens vagy a GE, de a rendszer úgy lett kialakítva, hogy a további igények alapján felmerülő újabb ötletek mentén is ki lehessen egészíteni. A társaság úgy látta, hogy a várhatóan jelentős mértékben bővülő üzletág leghatékonyabb működtetése egy projektcég segítségével valósulhat meg, így megalapították a SYSX-et.
[post_newsletter title=”Iratkozzon fel hírlevelünkre!”][/post_newsletter]
Az induló vállalkozás 210 millió forintos tőkebevonása elsősorban a Gémtech által biztosított stabil pénzügyi háttérnek és profi szakemberekből álló csapatnak, illetve az SZTA korábbi, abszolút pozitív tapasztalatainak köszönhető. Ennek köszönhetően a SYSX-et olyan technológiai és pénzügyi háttér veszi körül, ami egy induló cég esetében ritkán jellemző. A befektetés a tervek szerint 2 éven belül 15 új munkahely létrehozását teszi lehetővé.
A társaság fő célpiaca azon acélszerkezeteket gyártó cégek, amelyeknél a minőség kiemelten fontos szerepet játszik, például a híd- és darugyártás, illetve különböző emelő és tartó szerkezetek gyártása esetén. A hegesztési folyamatok megfigyelése és monitoringja évek óta nagy kihívás elé állítja a hegesztési technológiával dolgozó cégeket. A GÉMTECH több mint két évig fejlesztett, szabadalmi oltalom alatt álló rendszere forradalmian új lehetőségeket nyújt ezeknek a cégeknek a munkahatékonyság-növelés, a minőségjavítás és az utókalkulációk terén, emellett pedig az elavult, illetve nem megfelelő technológiák lecserélését is fel tudja gyorsítani.