A magyar filmiparban már nemcsak a gyártási érték maradhat itthon, hanem a profit is

A Széchenyi Alapok a filmipari értéklánc csúcsán.

A magyar filmipar következő fejlődési szakasza már nem kizárólag a gyártási kapacitásról szól. Legalább ennyire fontos, hogy a hazai tőke is pozíciót fogjon az értéklánc magasabb hozzáadott értékű pontjain. A Nürnberg ezt a szemléletet testesíti meg: olyan modell első példája, amelyben a magyar szereplő már nemcsak hátteret biztosít, hanem részesedik is a nemzetközi sikerből.

A magyar filmipar az elmúlt években látványos fejlődésen ment keresztül: Budapest és a hazai stúdiókapacitás ma már stabil helyet foglal el Európa legfontosabb forgatási központjai között. A nemzetközi produkciók jelenléte jelentős gazdasági és szakmai hatással jár, munkahelyeket teremt, fejleszti az infrastruktúrát, és erősíti a magyar filmes szakembergárda nemzetközi pozícióját. Ugyanakkor az iparág egyik régi sajátossága, hogy a legnagyobb üzleti haszon jellemzően nem Magyarországon realizálódik.

A Széchenyi Alapok ezen a ponton kíván új modellt építeni. Célunk, hogy a magyar fél ne kizárólag a gyártási lánc szereplőjeként, hanem befektetőként is jelen legyen a nemzetközi filmiparban. Ennek jegyében jött létre az a stratégiai együttműködés, amely tíz film finanszírozási lehetőségére teremt keretet nemzetközi partnerekkel közösen.

Az együttműködés első projektje a Nürnberg, amely már az első időszakban is igazolta a konstrukció létjogosultságát. A film nemcsak kereskedelmileg teljesít erősen, hanem a nézők körében is kiemelkedő fogadtatásban részesült: a Rotten Tomatoes oldalon 95%-os közönségértékelést ért el, több mint 1 000 hitelesített értékelés alapján. Ez azt mutatja, hogy a projekt nemcsak befektetési szempontból ígéretes, hanem a közönségoldalon is erős visszaigazolást kapott.

A Széchenyi Alapok számára ez a terület nem egyszeri lehetőség, hanem tudatos portfólióépítés része. A filmfinanszírozás ugyan első ránézésre eltérhet a hagyományos kockázatitőke-befektetésektől, valójában azonban több fontos ponton hasonló logika mentén működik: globális piacra készülő termékről van szó, a kockázatok több tényező alapján mérlegelhetők, a befektetések pedig portfóliószemléletben kezelhetők.